Betlehem az ötödik 5 km-en, Wellbrock megint aranyérmes

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.07.18. 02:52
null
Betlehem remek hajrával lett ötödik (Fotó: Getty Images)
Betlehem Dávid az ötödik helyen végzett 5 km-en, nyílt vízi úszásban a fukuokai vizes világbajnokságon. A győzelmet a 10 km-en is aranyérmes német Florian Wellbrock szerezte meg. Rasovszky Kristóf a hetedik.

 

ÖSSZEFOGLALÓ

Az nem is volt kérdés, hogy a mieink, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf jól kapják-e el a rajtot, inkább az, hogy képesek-e tartani a lépést a nagy esélyes Florian Wellbrockkal.

Nos, a táv első felében sikerült, mindketten tartották a tempót a 10 kilométeres számot megnyerő német mögött. Sajnos a második 2.5 km-en Wellbrock látványos úszással bebizonyította, hogy miért napjaink legjobbja. A két olasszal, Gregorio Paltrinierivel és Domenico Acerenzával elhúzott az üldözőktől, és gyorsan kiderült, hogy a többiek, így Rasovszkyék is legfeljebb a negyedik helyért meccselhetnek.

Ezúttal Betlehem gyorsabban haladt Rasovszkynál, de a másik német, Oliver Klemet is remekül tempózott.

Az élen az olaszok mindent beleadtak, ám amikor Wellbrock látta, hogy jönnek fel rá, ő is beleerősített, és végül magabiztosan elsőként ért a célba, őt Paltrinieri és Acerenza követte. Klemet végül megszerezte a negyedik helyet, míg Betlehem nagy csatában gyorsabbnak bizonyult a görög Athanasziosz Kynigakisznál, így ötödikként végzett, ami igen dicséretes teljesítmény. Rasovszky utánuk jött be hetedikként.

„Tavaly ifiként könnyedén mentem oda a felnőtt-világbajnokságra, de most, hogy már tudom, nincs több dobásom a korosztályos versenyeken, egyszerűen túlstresszeltem az egészet – nyilatkozta az MTI-nek Betlehem. – Miközben úsztam Wellbrock lábvizén, nem voltam biztos benne, hogy ezt ki fogom bírni, és ahogyan jöttek ezek a gondolatok, egyre gyengébb lettem. Ettől megszakadtam mögötte, az utolsó fél körben aztán bejött az agyamba, hogy ennél sokkal jobban is tudok úszni, és vissza is tudtam jönni. Itt látszik, hogy jól megy az úszás, csak mentálisan kell még sokat dolgoznom azon, hogy ezt végül el is higgyem.”

A németek tehát mindent vittek az egyéni számokban, hiszen a nőknél Leonie Beck zsebelte be az 5 és a 10 km aranyát.

VIZES VB, FUKUOKA
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
Férfi 5 km

1. Florian Wellbrock (Németország) 52:58.0
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) +4.5
3. Domenico Acerenza (Olaszország) +6.2

5. Betlehem Dávid +1:00.6

7. Rasovszky Kristóf +1:25.9

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
34 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
9 órája

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
10 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
15 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
16 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
Tegnap, 23:27

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
Tegnap, 16:49

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:31
Ezek is érdekelhetik