Szombaton rendezték a nyílt vízi úszóbajnokság első fordulóját, az Open Water Tournamenten (OWT) a profik és az amatőrök Balatonfűzfő és Balatonalmádi között három és kilenc kilométeres távokon indulhattak.
A közel hatszáz versenyzőt húsz vitorlás és 15 mentőhajó kísérte figyelemmel, az úszófolyosót hatvan bójából alakították ki és ötszáz méterenként iránymutató tábla segítette a tájékozódást.Az OWT-t a Budapest Urban Gamest 2014-ben megalapító csapat indította útjára azzal a céllal, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben az amatőrök számára is.A kilenc kilométeres viadalon a legjobb időt Gálicz László érte el 1:50:37.48 órával, míg a nőknél Balogh Vivien 1:51:57.66 órás időeredménnyel ért célba.A sorozat július 17-én Pakson folytatódik, ennek az érdekessége, hogy a hét és 15 kilométeres versenyt 4 kilométer/óra sebességű sodrásban rendezik majd meg. Ezt követően augusztus 21-én Gyékényesen versenyeznek az úszók.
Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában
Utánpótlássport
2026.09.06. 19:03

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren
Utánpótlássport
2026.09.03. 17:45

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában
Utánpótlássport
2026.09.02. 15:29

Kínában dolgozik tovább az olasz sztárúszó edzője
Úszás
2026.08.26. 16:07



