Úszás: a CAS köteles újra kivizsgálni Szun Jang doppingügyét

Vágólapra másolva!
2020.12.24. 13:08
null
Szun Jang nyolcéves eltiltása egyelőre a levegőben lóg (Fotó: AFP)
A svájci szövetségi bíróság új eljárásra kötelezte az olimpiai bajnok Szun Jang doppingügyében a nemzetközi Sportdöntőbíróságot (CAS).

 

A döntés lehetőséget ad Szun Jangnak, hogy részt vegyen a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián, attól függően, hogy a CAS mikor tárgyalja újra az ügyét.

A szövetségi bíróság csütörtöki tájékoztatása alapján a Szun Jangot nyolcéves eltiltással sújtó CAS-testület egyik tagja elfogult volt. Ezzel kapcsolatban a New York Timesban megjelentek szerint az úszó ügyvédjeinek az eljárás során sikerült bizonyítaniuk, hogy a CAS-testület vezetője Kína-ellenes érzelmeket táplál, és erről már a nyilvánosság előtt is véleményt formált.

A CAS február végén tiltotta el a 29 esztendős, háromszoros olimpiai és 11-szeres vb-aranyérmes gyorsúszót, aki április végén nyújtotta be fellebbezését a svájci szövetségi bíróságon. Május elején egy pekingi napilap már azt jelentette, hogy eltiltása ellenére Szun a válogatott edzőtáborában készül. A kínai szövetség akkor cáfolta az értesüléseket.

Az úszót 2018 szeptemberében szerették volna ellenőrizni, de utasította segítőit, hogy törjék össze a levett vérmintáit tartalmazó fiolákat, amit ők meg is tettek. A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA eltiltását azért kerülte el, mert állítólag az ellenőrök nem tudták magukat megfelelően igazolni. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ugyanakkor a CAS-hoz fordult az ügyben, amely nyolc évre tiltotta el Kína egyik legnépszerűbb sportolóját. Meglátásuk szerint a minták megsemmisítése indokolatlan volt.

Szunnak 2014-ben egy másik ügy miatt már volt három hónapos eltiltása, újabb büntetése ezért is lehetett ilyen súlyos.

A FINA felmentő ítélete után Szun még szerepelhetett a kvangdzsui világbajnokságon, amelynek egyik legmegosztóbb személyisége volt a történtek miatt. Az uszodában a közönség nem kínai része folyamatosan fütyülte, riválisai közül pedig az ausztrál Mack Horton és a brit Duncan Scott is úgy tiltakozott a szereplése ellen, hogy nem állt fel a 200 és 400 méter gyorson is győztes úszó mellé a dobogóra.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
Tegnap, 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik