Úszás: Gyurta Gergely 2018-ban a medencére koncentrál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 14:55
A tokiói olimpiára készülő Gyurta Gergely a nyílt vízi helyett inkább a medencés úszószámokra helyezi idén a hangsúlyt.

Az Újpest 26 éves sportolója a Digi Sportnak nyilatkozva hétfőn elmondta: idén biztosan nem indul nyílt vízi versenyen, mert az augusztusi Európa-bajnokságot Glasgow-ban rendezik, ahol a viadal helyszínén elég hideg a víz.

„Nem bírom a hideg vizet" – szögezte le, hozzátéve: mivel az időpont is egyezik a medencés úszással, kivitelezhetetlen, hogy mindkettőn egyszerre legyen ott.

Mint mondta, a sikertelen nyílt vízi kvalifikáció a 2016-os riói olimpiára tudatosította benne, hogy nem jöttek azok a kimagasló eredmények, amiket elvárt magától. Aztán a tavalyi, hazai világbajnokságon mégis vállalta a nyílt vízi viadalokat, amelyeket Balatonfüreden rendeztek, mint hangsúlyozta, a tó a „szíve közepe”.

„Sikerült jó eredményt elérni. Világbajnoki hatodik lettem a leghosszabb versenyszámban, 25 kilométeren” – mondta Gyurta Gergely.

A tavalyi, budapesti világbajnokságon medencében 400 méter vegyesen 18., míg 800 méter gyorson 21. lett, s mint mondta az 1500 mellett a folytatásban is ezeket tekinti a fő számainak.

A távlati terveiről szólva a 2017-es év egyetemi sportolója hozzátette, mivel tavaly bronzérmes lett 1500 méteren a tajvani Universiadén, s jól érezte magát, jövőre még elindulna a versenyen Nápolyban.

Kiemelte, bízik benne, hogy testvére, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel is ott lesz Tokióban.

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid második lett az év nyílt vízi úszója szavazáson az európai szövetségnél

Úszás
2026.01.16. 16:34

Gellért Gábor: Betlehem Dávid nagyon éretten versenyez, a következő három-négy évben a csúcson lesz

Úszás
2025.10.12. 20:09

Betlehem Dávid nyerte a 3 kilométeres kieséses sprintet a szardíniai vk-futamon

Úszás
2025.10.11. 16:58

Nyílt vízi úszó-vk: bronzérmes a magyar vegyes váltó

Úszás
2025.10.11. 11:26

Nyílt vízi úszó vk: Betlehem aranyérmes 10 kilométeren Golfo Aranciban

Úszás
2025.10.10. 11:47

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
2025.09.28. 16:00

Betlehem Dávid ezüstérmet szerzett a nyílt vízi úszó Európa-kupa razanaci állomásán

Úszás
2025.09.27. 14:46

Remek hajrá után Betlehem Dávid nyert Barcelonában

Úszás
2025.09.20. 16:23
Ezek is érdekelhetik