Tokió 2020: Hosnyánszky Norbert visszavonul a válogatottól

2021.08.08. 11:56
null
Hosnyánszky Norbert (fehér hatosban) visszavonul a magyar válogatottól (Fotó: Tumbász Hédi)
Nagy Viktor mellett Hosnyánszky Norbert is az utolsó mérkőzését játszotta a magyar férfi vízilabda-válogatottban – igaz, 37 éves olimpiai bajnokunk a kapusunkkal ellentétben csak a nemzeti együttestől vonul vissza.

 

„Az önmagáért beszél, hogy tíz kiállítással többet kaptunk, ez rendkívül nehézzé tette a meccset, ugyanakkor Nagy Viktor méltón zárta le a pályafutását. Elképesztően boldog vagyok, másfél napja csak erre gondoltam, hogy érmet szeretnék hazavinni, hiszen nekem is ez volt az utolsó válogatott-mérkőzésem” – mondta a Honvéd klasszisa a spanyolok ellen 9–5-re megnyert bronzmérkőzés után.

Hosnyánszky Norbert 2005-ben mutatkozott be a magyar válogatottban. 2013-ban világbajnokságot, 2020-ban hazai rendezésű Európa-bajnokságot nyert a nemzeti együttessel, legnagyobb sikere azonban egyértelműen a 2008-as pekingi olimpiai bajnoki cím. 2017 végén ideiglenesen lemondta a válogatottságot, végül 2019-ben, bő két év után tért vissza.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
6 órája

Magabiztos sikert értek el férfi pólósaink Japán ellen

Vízilabda
2026.07.15. 15:46

Férfi vízilabda vk-döntő: Varga Zsolt kijelölte a sydneyi keretet

Vízilabda
2026.07.08. 11:45

Amerikai pite: mexikói pisztolypárbaj, Haaland-őrület és Neymar-búcsú – vb-kibeszélő, 25. nap

Foci vb 2026
2026.07.06. 07:16

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
2026.07.05. 08:43

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:40

Hetvenéves Kenéz György, aki első nagy tornáján olimpiai bajnok lett

Vízilabda
2026.06.23. 08:53