Tokió 2020: Alexander Zverev is az elődöntőben; svájci–cseh döntő női egyesben

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 15:34
null
Három szettben nyert, és jutott döntőbe Belinda Bencic (Fotó: AFP)
A tokiói olimpia férfi tenisztornájának egyes versenyében a német Alexander Zverev két szettben, 6:4, 6:1-re legyőzte a francia Jérémy Chardyt, így továbbjutott az elődöntőbe, amelyen Novak Djokovics lesz az ellenfele. A női egyesben Belinda Bencic után Marketa Vondrousová jutott a döntőbe.

 

Az első játszmában végig mindketten stabilan hozták adogatásaikat, végül Karen Hacsanov rövidítésben bizonyult jobbnak ellenfelénél, míg a második elején Ugo Humbert rögtön elvette ellenfele szervajátékát, ami elég is volt az egyenlítéshez. A döntő játszmában aztán a 25 éves orosz lemásolta a francia előző szettben mutatott teljesítményét, miután egyszer – a szett közepén – brékelte Humbert-t, így bejutott a legjobb négy közé.

A spanyol Pablo Carreno két szettben, 6:2, 7:6 (7–5) arányban legyőzte a második helyen kiemelt Danyiil Medvegyevet. Az orosz teniszező a szetthátrányt úgy tűnt, hogy a másodikban le tudja dolgozni, de 4:3-nál visszabrékelt spanyol ellenfele, aki rövidítésben zárta le a találkozót. Így az elődöntőben Hacsanov ellen lép majd pályára.

Novak Djokovics magabiztos győzelemmel jutott az elődöntőbe: az első szettben rögtön elvette Nisikori Kei első adogatását, majd 5:2-nél is brékelt, így az első játszmát 6:2-re nyerte meg a szerb. A második szettben aztán a japán játékot sem tudott nyerni, így 6:2, 6:0-ra győzött Novak Djokovics a negyeddöntőben.

A szerb után Alexander Zverev is bejutott az elődöntőbe. A német az első játszmában 1:1-nél brékelt a francia Jérémy Chardy ellen, így 6:4 után kertül szettelőnybe, majd a második játszmában 6:1-gyel zárta le a mérkőzést.

OLIMPIA, TENISZ
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Hacsanov (orosz, 12.)–Humbert (francia, 14.) 7:6 (7–4), 4:6, 6:3
Carreno (spanyol, 6.)–Medvegyev (orosz, 2.) 6:2, 7:6 (7–5)
Djokovics (szerb, 1.)–Nisikori (japán) 6:2, 6:0
A. Zverev (német, 4.)–Chardy (francia) 6:4, 6:1

A nőknél az elődöntőknél járnak, a 9. helyen kiemelt svájci Belinda Bencic lett az első finalista, miután óriási csatában, 2 óra 46 perc játék után gyűrte le három játszmában a kazah Jelena Ribakinát: a rövidítésben a svájci javára eldőlő első szett már önmagában 75 percig tartott, majd alig 40 perc alatt egalizált a kazah. A döntő játszma aztán ismét nagy küzdelmet hozott, amelyben Bencic eggyel többször vette el ellenfele adogatását, így végül megnyerte a mérkőzést, s készülhet a szombati fináléra. Továbbjutásával biztossá vált, hogy sorozatban a negyedik olimpián lesz svájci érem teniszben – 2008-ban a Roger Federer, Stan Wawrinka kettős arany-, 2012-ben előbbi egyesben ezüst-, 2016-ban pedig Bacsinszky Tímea és Martina Hingis duója női párosban szerzett ezüstérmet.

A másik elődöntőben a cseh Markéta Vondrousová mindössze 1 óra 5 perc játék után, 6:3, 6:1-re legyőzte az ukrán Elina Szvitolinát. A világranglista hatodik helyén rangsorolt ukrán noha visszabrékelt, miután elveszítette első, saját kezdését, de 2:2-nél, valamint 5:3-nál is elbukta az adogatását. A második játszmában aztán Vondrousová kétszer ismét brékelni tudott, így egy 6:1-es szettel zárta le a találkozót és jutott a döntőbe.

OLIMPIA, TENISZ
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Bencic (svájci, 9.)–Ribakina (kazah, 15.) 7:6, (7–2), 4:6, 6:3
Vondrousová (cseh)–Szvitolina (ukrán, 4.) 6:3, 6:1

A férfi párosoknál horvát házi döntőt rendeznek: előbb a Marin Cilic, Ivan Dodig kettős jutott be a fináléba – miután két szettben, 6:2, 6:2-re legyőzte az új-zélandi Marcus Daniell, Michael Venus duót –, majd az első helyen kiemelt Nikola Mektic, Mate Pavic páros került a döntőbe – 6:4, 6:4 arányban győzték le az amerikai Austin Krajciek, Tennys Sandgren kettőst.

Belinda Bencic, miután délelőtt egyéniben döntőbe jutott, Viktorija Golubic oldalán párosban is az aranyért küzdhet, hiszen 7:5, 6:3-ra legyőzték a brazil Luisa, Pigossi duót.

Nem a svájci az egyetlen aki egyéniben és párosban is éremért küzdhet, hiszen a vegyespárosok versenyében Novak Djokovics az elődöntőbe jutott Nina Sztojanovics oldalán. A szerb kettős a német Siegmund, Krawietz párost győzte le két sima szettben, 6:1, 6:2-re.

OLIMPIA, TENISZ
PÁROS
FÉRFIAK

Cilic, Dodig (horvát)–Daniell, Venus (új-zélandi) 6:2, 6:2
Mektic, Pavic (horvát, 1.)–Krajicek, Sandgren (amerikai) 6:4, 6:4
NŐK
Krejcíková, Siniaková (cseh, 1.)–Kugyermetova, Vesznyina (orosz) 6:3, 3:6, 10–6
Bencic, Golubic (svájci)–Pigossi, Stefani (brazil) 7:5, 6:3
VEGYES
Pavljucsenkova, Rubljov (orosz)–Sibahar, McLachlan (japán) 7:5, 6:7 (0–7), 10–8
Barty, Peers (ausztrál)–Szakkari, Cicipasz (görög, 2.) 6:4, 4:6, 10–6
Sztojanovics, Djokovics (szerb)–Siegemund, Krawietz (német) 6:1, 6:2
Vesznyina, Karacev (orosz)–Swiatek, Kubot (lengyel) 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik