Mindenkinek lehet három jó vesszője – Balogh Mátyás útja az ördöglakattól a tokiói olimpiáig

Az nagyjából két perc után kiderült, hogy Balogh Mátyás nem szófukar ember, ráadásul nemcsak szeret, de tud is beszélni – az olimpikon íjász történeteinek, akárcsak a kilőtt nyílvesszőinek, íve és ritmusa van. Tokiói kvótaszerzésének végjátékát mégis olyan lakonikus tömörséggel adta elő, mintha legalábbis valamelyik székely típusvicc csattanóját mesélné.
„– Kvóta? – kérdem az edzőmet a telefonban.
– Kvóta! – mondja a vonal túlsó végén.
– Na, akkor most már elsírom magam!”

ADDIG FESZÍTETTE A HÚRT...
Fura, hogy életünk legfontosabb, vagy legalábbis annak gondolt pillanataiba sokszor annyi ünnepélyesség sem szorul, mint egy közepesen alapos lépcsőházi felmosásba. Vagy azért, mert a nagy koncentrálás közben észre sem vesszük a beteljesülést (mint az olasz Gianluigi Donnarumma, aki sokáig fel sem fogta, hogy utolsó hárítása Eb-győzelmet ért), vagy mert a pillanat eljötte valamiért közel sem olyan látványos és teátrális, mint amilyennek előzetesen képzeltük.

Balogh Mátyással is valami ilyesmi történt: ő sem élhette át igazán élete nagy pillanatát, mert mire kiderült, hogy ez élete nagy pillanata, az már nem az a pillanat volt.

A Malév SC 21 esztendős sportolója kilenc éve dolgozik teljes odaadással egy majdani olimpiai részvétel lehetőségéért, és legutóbbi eredményei azt mutatták, hogy ez a majd egyszer már 2021-ben megvalósulhat. A kérdőjel az utolsó lehetőség alkalmával, a Párizsban rendezett pótkvalifikációs viadalon egyenesedett felkiáltójellé, miután Balogh előbb a rangsorolón teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges 640 FITA-körös szintet, majd a versenyen sorrendben egy elefántcsontparti, egy lett, egy thaiföldi, majd egy argentin ellenfél legyőzésével bekerült a legjobb nyolc közé. Eleinte még úgy volt, Párizsban négy tokiói kvóta talál gazdára, ám a négyből végül mégis hét hely lett, miután a csapatversenyből további három kvóta átkerült az egyéni indulókhoz. És mivel a pótkvalifikációs verseny negyeddöntőjébe két ukrán is bekerült (a csapatkvótával nem rendelkező országok csak egy versenyzőt indíthatnak), világossá vált, hogy a talpon maradt nemzetek mindegyik képviselője ott lesz az olimpián a férfi egyéni verseny 64 indulója között. Balogh Mátyás is.

Csak mire ez hivatalos lett. Csak mire a versenyzőkkel is közölték. Csak mire mindannyian elhitték.

MUNKÁS, HAJTÓS GYEREK
Mindez (nevezzük tökéletlen beteljesedésnek) persze legfeljebb egy szemlélődő kívülállónak jelenthet némi érdekességet. A célját beteljesítő sportolónak és közvetlen környezetének csak az elért eredmény fontos – nem az átélés mikéntje és annak minősége. Főleg, ha valaki Balogh Mátyáshoz hasonlóan olyan hosszú ideje él szimbiózisban választott tevékenységével. Balogh hétévesen szeretett bele az íjászatba, lényegében első látásra. Édesapjával elment a szombathelyi Savaria Történelmi Fesztiválra, amelyen Kassai Lajos lovasíjász bemutatója ejtette rabul a szívét és a képzeletét. Olyannyira, hogy már ott, a fesztiválon szert tett élete első íjára – igaz, némi szerencsével. Édesapja ugyanis az egyik, ördöglakatokat kínáló árus standja előtt azt mondta fiának, ha kinyitja a lakatot, bármit kérhet magának a vásári portékák közül. A fiú persze kinyitotta, majd fülig érő szájjal közölte, hogy akkor azt az íjat választaná.

Olimpiáról akkoriban szó sem volt. Aztán 2012-ben bekerült a hazai szövetség „Dream Team” elnevezésű utánpótlásképző programjába, amely direkt azzal a céllal jött létre, hogy 1996 után újra legyen magyar pályaíjász az ötkarikás játékokon. Harmincöt-negyven fiatalt választottak ki, cserébe irgalmatlan kemény munka várt a delikvensekre, no meg egy neves holland edző, Tom Bill iránymutatása. Nem is bírták sokan az edzéseket és a gyakorlásokat összeegyeztetni az iskolai és más hétköznapi teendőkkel. Voltak, akik az érdeklődésüket, mások a motivációjukat veszítették el. Az évek során aztán szépen lassan mindenki lemorzsolódott. Egyetlen versenyzőt kivéve.

„Nem vagyok az a feladós fajta, amibe belekezdek, szinte biztosan végig is csinálom – fejtegette maradása indokát Balogh Mátyás. – Az biztos, hogy nem voltam kiemelkedő képességű versenyző, nálam jóval tehetségesebb íjászok akadtak a csoportban, akik aztán mégsem tudták kihozni magukból a maximumot. Viszont világéletemben munkás, hajtós gyereknek tartottak, aki egyik feladatot teljesíti a másik után, és még ha nehézség is éri, inkább megoldja, mintsem feladja. Hogy rám is igaz lenne, amit Benedek Tibor olyan szépen megfogalmazott a sportolói hitvallásában, hogy mindig ő akarta jobban? Erre nem tudok válaszolni, de az biztos, hogy nálunk, íjászok között végül én maradtam egyedül.”

Az MH Altiszti Akadémia sportszázadában szakaszvezetői rendfokozatban szolgáló Balogh azt mondja, azért nem minden csak rajta múlt. Sokat köszönhet a Magyar Honvédségnek, mert mindenben támogatta a felkészülését. Rendelkezésére bocsátott például egy fedett csarnokot, aminek volt 100 méter hosszú futófolyosója, ahol télen is tudta gyakorolni a hetven méterről leadott lövéseket, még ha csak este nyolc és fél tizenegy között is. De a Budapesti Honvéd is segített, sőt edzője, Wenger Attila munkahelye is „beszállt” az ötkarikás felkészülésbe egy varrodai helyszínnel, amely szintén jól jött, mivel az anyaegyesületénél csak heti háromszor két órát tudott fedett helyen lőni.

Balogh Mátyás a múlt héten elutazott Tokióba, ahol egyébként már július 23-án, a „nulladik napon” bemutatkozik, hiszen a rangsorolóra a megnyitó délutánján sort kerítenek. Nagy szó ez: magyar íjász legutóbb 25 éve, Atlantában szerepelt az ötkarikás játékokon, amelyen női egyéniben Kovács Judit a 45., Kiss Tímea pedig az 51. helyen végzett. Férfi versenyzőnk még ennél is régebben, 1980-ban járt olimpián, s Moszkvában Nagy Béla a sportág eddigi legjobb magyar szereplését elérve, a pontszerző ötödik helyen végzett. Utóbbi megismétlésére, de még csak megközelítésére most bizonyosan nincs esély, de nem is ez a cél. Balogh azt mondja, mivel már a kvótaszerzés is különleges és nem várt eredmény volt, az olimpiát afféle jutalomjátékként fogja fel, teher nélkül, felszabadultan kíván versenyezni.

SZŰKÜLJÖN A SZÓRÁS
Az íjászat amúgy is különleges tevékenység. Technikai sportágnak tartják, noha a felszerelések között messze nincs olyan jelentős különbség, mint mondjuk alpesi síben vagy az autósport bármelyik szakágában. Egy teljes felszerelés ára (a darabonként 20 ezer forintot érő vesszőkkel együtt) 1.3 millió forint, viszont egy olimpiai szintű versenyzőnek legalább két ilyennel kell rendelkeznie. Balogh Mátyás Tokióban ennyivel is rendelkezik.

Aztán ott a koncentráció, ami a mentális képességeket veszi igénybe, ám az egészhez csak tökéletes fizikummal érdemes hozzákezdeni. Gondoljunk bele, egy lövésnél 22-23 kilogrammnyi erőt fejt ki a versenyző, ami csak az alapverseny 72 lövésével számolva több mint másfél tonna megmozgatását eredményezi. De az íjászat olimpiai szakága azért is különleges, mert bár céltáblára lőnek, mint a sportlövészek, ám fontos különbség, hogy nem célba lőnek. Az íjon ugyan van célzást segítő irányzék, ám abban nincs és nem is lehet semmiféle optikai segítség – a versenyző így csak a tábla irányát tudja vele ellenőrizni. Hogy akkor mégis hogyan találnak bele a tőlük 70 méter távolságra lévő, 122 centi átmérőjű tábla 12 centis közepébe, ami a legmagasabb (10 pont) értékű találatot jelenti? Na, ez az íjászat különlegessége. Ahogy Balogh Mátyás edzője, Wenger Attila fogalmaz, a sportáguk lényege a harmónia, a harmónia megtalálása. A fő feladat abból áll, hogy éveken át tartó gyakorlással létrejöjjön az alapmozgás egységes, szinte milliméterre azonos mozdulatsora, amely tulajdonképpen átveszi a célzás szerepét. Így a versenyző, ha nem is tudja 70 méter távolságból a szemével megcélozni a tízes kört, a mozgásába be van kódolva a helyes irány. Ezek után már „csak” annyit kell tenni, hogy a leadott lövések minél szűkebb szórásban érjenek célba...

Ez igaz a 72 lövésből álló rangsorolóversenyre, amely, miként a Formula–1-ben az időmérő, a verseny rajtsorrendjét adja meg. Az íjászoknál éppen csak annyi különbséggel, hogy ez a főtábla egyenes kieséses párosítását határozza meg: a legjobb meccsel majd a leggyengébbel, és így tovább. A világ legjobb eredménye jelenleg egy amerikai íjászé, Brady Ellison 2019-ben ért el 702 kört. Balogh Mátyás egyéni csúcsa a párizsi pótkvalifikáción lőtt 657 kör. A párbajban három-három lövésből álló szetteket vívnak a felek, s a három lövés összege adja a játszma végi pontszámot. Akié a magasabb, az két pontot kap, a másik fél nullát. Döntetlen esetén egy-egy pontot kasszíroznak a versenyzők. Az nyer és jut tovább, aki előbb éri el a hat pontot. Ez a lebonyolítás 2012 óta dívik a játékokon, és esélyt kínál a kevésbé kiegyensúlyozott teljesítményű versenyzőknek is.

Hiszen ahogy Balog Mátyásék nevetve mondják, az ő sportáguk attól is szép, hogy mindenkinek lehet három jó vesszője!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 17-i lapszámában jelent meg.)