Tokió 2020: az íjász Balogh Mátyás a legjobb 32 közé kerülne

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 20:24
null
Balogh Mátyás (jobbra) és edzője, Wenger Attila már Tokióban hangol (Fotó: Kovács Tamás/MTI)
Balogh Mátyás nem elégszik meg azzal, hogy íjászatban kijutott a jövő pénteken rajtoló tokiói olimpiára, szeretne a legjobb 32 közé kerülni.

„A legfontosabb a rangsoroló verseny, hogy velem nagyjából azonos szinten álló riválissal találkozzak az első fordulóban” – mondta szombaton a 21 éves versenyző az olimpiai faluban.

Az utazását illetően elárulta, hogy a hatórás átszállási idő miatt nagyon hosszúra, több mint 24 órára nyúlt, majd további négy-öt órát kellett várakoznia a tokiói reptéren, mielőtt beengedték, így jószerivel hajnalra ért az olimpiai faluba.

„Bár edzőmmel megbeszéltük, hogy reggel nyolckor felkelünk, képtelen voltam rá, délután kettőig aludtam. Viszont most kipihent vagyok, a szállás és a körülmények kiválóak. Alig várom, hogy mehessek edzeni” – jelentette ki lelkesen Balogh, aki 1996 után az első magyar íjász lesz az ötkarikás játékokon.

Edzője, Wenger Attila arról beszélt az MTI-nek, hogy az íjászok felkészítése három fő részből áll: fizikai, technikai és mentális. Előbbi kapcsán elmondta, hogy a kifeszített íjnál több mint húszkilónyi erőt kell stabilan megtartani, a versenyek pedig több napon át zajlanak, ezért állóképességre is szükség van. A technikai résznél azt emelte ki, hogy a versenyzőnek minden egyes lövéskor milliméter pontosan ugyanazt a mozdulatsort kell végrehajtania, de a legfontosabbnak a mentális felkészültséget nevezte meg.

A tréner, aki három éve foglalkozik az első felnőtt évében szereplő tanítványával, elárulta, hogy heti 24-28 órát edz Balogh Mátyás, aki a tokiói olimpián – az egypárevezős Pétervári-Molnár Bendegúz után – második magyarként mutatkozik be, méghozzá még a pénteki megnyitó előtt néhány órával sorra kerülő rangsoroló versenyben. Négy nappal később az első – és továbbjutás esetén – a második fordulóban lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik