Tokió 2020: Remélem, életem meccse még hátravan – Manhercz

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.08.04. 16:21
null
Manhercz Krisztián (Fotó: Mirkó István)
Mint ismert, a magyar férfi vízilabda-válogatott 15–11-re legyőzte Horvátországot a tokiói olimpia negyeddöntőjében, így bejutott az elődöntőbe. A mérkőzést követően a hét gólig jutó Manhercz Krisztián arról beszélt, öt éve vártak erre a mérkőzésre, míg Märcz Tamás szövetségi kapitány viccesen megjegyezte, kicsit haragszik játékosára, amiért nem tartotta be az edzői utasítást. 
Játékosaink véleményei
Manhercz Krisztián, a magyar férfiválogatott balszélsője
„Remélem, életem meccse még hátravan. Még van négy napunk Tokióban, és ott vagyunk az olimpiai elődöntőben, amely sokunk álma volt. Öt éve várunk erre a mérkőzésre, miután Rióban Montenegró ellen nem tudtunk nyerni. Az egész ciklust úgy építettük fel, hogy a negyeddöntő vízválasztó lesz, és hozni tudtuk. Olyan védekezést raktunk össze, amely végérvényesen elrontotta a horvátok támadójátékát. Ebből a meccsből tudunk meríteni, mégiscsak olyan csapatot győztünk le magabiztosan, amely megverte a szerbeket, és a halálcsoportban lett második.
Volt egy pont, amikor már úgy voltam vele, lövök, de inkább a csapatot emelném ki. Volt olyan meccs, amikor hétszer lőttem kapura, de nem sikerült, most nyolcszor próbálkoztam, és hétszer betaláltam. Máskor mástól lesz szükség magas szintű teljesítményre, ezért tartunk ott, ahol, mert erre rengeteg játékos képes.”
Vámos Márton, a magyar férfiválogatott jobbszélsője
„A védekezést kell kiemelnem, azzal lehet fontos mérkőzéseket nyerni, főként ilyen kiélezett szituációkban. Nagy Viktor nagyon jól védett, de rengeteg blokkunk volt, emberhátrányban és egyenlő létszámnál is rengeteg labdába beleértünk. Ezzel a hozzáállással kell belemennünk a görögök elleni meccsbe is. Ha így védekezünk, nagy sanszunk lesz a döntőbe jutásra.
Előzetesen azt vártuk, hogy az utolsó percekben fog eldőlni, nem bánom, hogy nem így lett, és a záró negyed közepére már annyira elmentünk, hogy magabiztosan játszhattuk, amit tudunk. Remélem, a nézőknek sem ment fel a vérnyomása az első két negyedet követően.”
Erdélyi Balázs, magyar válogatott átlövője
„Semmi esetre sem úgy terveztük, hogy az elején öt-egy lesz a kiállítási arány, de csapatmunkával kompenzálni tudtuk. Ráadásul Manhercz Krisztián elképesztő napot fogott ki, sok pólómeccset láttam, de ilyenre nem emlékszem tőle. Hátul Nagy Viktor adott tartást nekünk, a végén háromgólos előnynél is hatalmas ziccert fogott. Mindenkiben óriási tűz van, elképesztően örültünk minden apró blokknak, védésnek, gólnak. Eléggé bele tudom magam lovalni a mérkőzésekbe, ez néha jó, máskor nyugodtabbnak kellene maradnom. Egy ilyen mérkőzés magával tudja ragadni az embert, de szükség is van rá, hogy megtörjük az ellenfelet.”

Märcz Tamás öröme (Fotó: Tumbász Hédi)
Märcz Tamás öröme (Fotó: Tumbász Hédi)



Märcz Tamás, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya

– Az történt a meccsen, amire számítottak?
– Nehéz volt megjósolni előre, hogy milyen típusú meccs lesz – válaszolta Märcz Tamás a magyar újságírók gyűrűjében az interjúzónában. – Az olaszok ellen kevés gól született, most egy sok gólos meccset játszottunk. Tudtuk, hogy a játékvezetők viszonylag gyorsan megítélik, amit épp látnak, ennek volt a következménye a sok kiállítás és kontra mindkét oldalon. Ettől nagy iramú találkozó kerekedett belőle. A tévének azt mondtam közvetlenül a mérkőzés előtt, hogy hárommal nyerünk, de ez merész jóslat volt, mert nagyon erős horvát csapatot győztünk le. A támadásaikkal tudtak kellemetlen perceket okozni, túl kellett lőnünk őket. A fiúk megmutatták, hogy tudnak nyerni, ez az összeszedett játék megadja a szükséges önbizalmat a következő feladathoz.

– Mit szólt Manhercz Krisztián elképesztő játékához?
– Kicsit haragszom rá, mert nem tartotta be az edzői utasításokat, arra kértem, legyen három-négy lövése, és abból két-három gól. Ehhez képest csúnyán becsapott, hogy nyolcszor lőtt kapura, de az arányokat nagyjából tartotta.

– Milyen tanulságai voltak a mérkőzésnek?
– Azt kell megtanulnunk, ha vezetünk, óvatosan kell kezelni a megindulásokat, mert a játékvezetők hasonlóan érzékenyek lehetnek az apró kontaktokra is. Még egyszer nem szabad visszaengedni az ellenfelet. A horvátok ellen többször is vezettünk, majd szinte ajándékba adtuk nekik a lehetőségeket azzal, hogy a saját kapunk előtt szabálytalankodtunk. Ezúttal olyan erősek voltunk, hogy túléltük, de nem szabad kockáztatni.

– A görögök elleni elődöntőtől mit várhatunk?
– Először tudni kell, milyen típusú játékvezetés lesz. Valamivel defenzívebb típusú játékstílust képviselnek, szeretik kevés gólon tartani az ellenfelet. Látjuk, hogy összeállt a védelmük és a kapusuk is jól véd. Az elődöntő valószínűleg nem lesz hasonlóan gólgazdag. Talán a legtudatosabb vízilabdát játsszák, türelmesek, kivárják a legjobb alkalmat a góllövésre. A legjobbunkat kell adnunk, hogy nyerjünk. A csoportkör után visszakaptuk őket, megvan a lehetőség, hogy bizonyítsuk, rajtuk keresztül is be tudunk menni a döntőbe.

TOKIÓ 2020
FÉRFI VÍZILABDA

NEGYEDDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 15–11 (2–3, 5–2, 4–3, 4–3)

Tokió, zárt kapuk mögött. Vezette: Dervieux (francia), Ohme (német).
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – MANHERCZ K. 7, VARGA DÉNES 2, JANSIK SZ. 1, MEZEI, Erdélyi 1, VÁMOS 2. Csere: HÁRAI, Angyal 1, Zalánki 1, Pásztor, Hosnyánszky. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
HORVÁTORSZÁG: Bijac – Milos 1, Vukicevic 1, BUKIC 4, Vrlic, Macan, Jokovic 1. Csere: Loncar 1, BUSLJE, L. Fatovic 1, X. García, P. OBRADOVIC 2. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak
Gól – emberelőnyből: 12/7, ill. 15/9
Gól – kettős emberelőnyből:
–, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Hosnyánszky (19. p.), Macan (24. p.), Angyal (30. p.), Erdélyi (31. p.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik