„Van egy kis baj, Sacit meg kell műteni” – érkezett még márciusban, a budapesti világkupaversenyt követően az sms Kállai Ákos szövetségi kapitánytól. A székesfehérváriak világbajnoka, olimpiai kvótása a döntő laser run versenyében már érezte, nincs minden a helyén, de nem akart nagy feneket kerekíteni a gondjának, s amikor kiderült, porcszakadás okozza a fájdalmait, „rutinműtét” felkiáltással nyugtatta az aggodalmaskodókat, de legfőképpen önmagát.
| Kovács Sarolta bronzérmes női öttusában |
Aztán a „rutinműtét” helyett más irányt vett története, súlyosabb lett a helyzete, mint amivel számolt, hiszen egy nem is olyan apró baki következtében (nem kapott vérhígítót a műtét után) trombózis keletkezett a lábában, s nemhogy az olimpiai indulása, de egyik pillanatról a másikra a teljes pályafutása megkérdőjeleződött.
Volt, aki azt mondta, ha folytatja, az életével játszik.
Más tartotta benne a lelket, mondván, csak van ebből a helyzetből kilábalás.
Lett is. Hiszen Kovács Sarolta addig kilincselt a rendelőkben, addig kutakodott a szakembereknél, míg Merkely professzor stábjától megkapta a remélt szalmaszálat, s végre-végre bekapcsolhatta magában a kételyek nélküli Kovács Saroltát.
Aki szívós, tudatos és rettenthetetlen. Akit a nehézségek bizonyításra sarkallnak. Akinek hite olyan erős, hogy azzal akár egymaga is elhordana hatalmas hegyeket, de a Fudzsit legalább.
És amíg teste a gyógyulási folyamat alatt alapjáratban „zümmögött”, az agyával, a lelkével dolgozott tovább, mentálisan húzta, újraépítette önmagát.
Pedig az sem volt biztos, hogy Kállai Ákos mellette teszi le a voksát, hiszen a kvalifikációs időszakban hárman, Gulyás Michelle, Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara szereztek kvótát. A kapitánynak június végéig kellett döntenie, hogy a sérülésből visszatérő, a tavasz során nem versenyző Kovácsot vagy a kvalifikációs időszakban többször bizonytalankodó Alekszejev Tamarát állítsa-e csatasorba.
És a kapitány döntött.
Bízva az érzéseiben, bízva az elmúlt évek tapasztalataiban, bízva egy klasszis tudásában, mert egyvalamit biztosan tudott: Kovács Sarolta sosem hagyta még cserben.
Most sem tette!
Bár csütörtökön néhány tus még ottmaradt a páston, másnap a medence szinte pezsgett a magyar lány energiájától, aki hittel, szerencsével, akarattal olimpiai bronzérmet nyert, s felért pályafutása csúcsára.
Kovács Sarolta ezen a napon nemcsak önmagáért küzdött, hanem a döntéshozókért is.
A rajtjelet megadó orvosi stábért, az edzőkért, akik egy pillanatra sem engedték el a kezét, s a kapitányért is, aki vele együtt hitt a sikerben, s vállalta a kudarc minden kockázatát.
Volt egy kis baj márciusban.
De ők csapatmunkával megoldották.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete
Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete
Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete
Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete
A semmi… – Vincze András jegyzete
Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete
Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete