Tokió 2020: négyszeres olimpiai bajnok lehet a kubai legenda

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 11:24
null
Vajon López Núnez lesz az első négyszeres olimpiai bajnok férfi birkózó? (Fotó: AFP)
A kötöttfogású nehézsúlyú világklasszis, Mijaín López Núnez lehet az első férfi birkózó, aki négyszer áll az olimpiai dobogó legfelső fokára – augusztus 1-jén lép szőnyegre a július végén kezdődő tokiói ötkarikás eseményen. Rajta kívül tíz olyan sportoló lesz ott a mezőnyben, aki megvédheti a bajnoki címét – közölte a Magyar Birkózószövetség (MBSZ).

 

Csak tippelni lehet, milyen formában van az ötszörös világbajnok kubai, hiszen a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia óta mindössze két nemzetközi versenyen szerepelt: a 2018-as Közép-amerikai és Karibi Játékokat, 2019-ben pedig a Pánamerikai Játékokat nyerte meg. A kvótát honfitársa, Óscar Pino Hinds ezüstéremmel szerezte meg a 2019-es nur-szultani világbajnokságon, és mivel helyette López indul Japánban, jó okkal gondolhatjuk, hogy az augusztus végén 39. születésnapját ünneplő legenda továbbra is rendkívül ütőképes. Egy biztos, szabad- és kötöttfogásban eddig senki nem volt képes arra, hogy négyszer ünnepeljen olimpiai bajnoki címet: utóbbi fogásnemben a szintén nehézsúlyú Alekszandr Karelin szovjet és orosz színekben három arany- és egy ezüstéremig jutott (1988 és 2000 között), míg az üzbég Artur Taymazov ugyanilyen mérlegre volt képes 2000 és 2012 között előbbi szakág 120 kilogrammos mezőnyében, ám az ő teljesítményét csúnyán árnyalja, hogy a 2008-as és a 2012-es medáljától doppingvétség miatt megfosztották. Birkózásban egyetlen négyszeres olimpiai bajnok van: a nők között a japán Icso Kaori 2004 és 2016 (háromszor 63 kilóban, egyszer 58-ban) között ért fel folyamatosan a csúcsra.

Tokióban még egy olimpiai bajnok kubait láthatunk, ráadásul a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint találkozhat is vele: Rióban az 59 kilogrammosok között győztes Ismael Borrero a 67 kilósok regnáló világbajnokaként küzd az újabb sikerért. A nur-szultani olimpiai kvalifikációs vb óta egy eseményen, a Pánamerikai bajnokságon birkózott, amelyen az összes meccsét technikai tussal nyerte.

A junior Eb-aranyérmes Szőke Alex súlycsoportjában, a 97 kilogrammosok között is szerepel visszatérő bajnok: az örmény Artur Alekszanjan 2016-os győzelme után két Európa-bajnoki és egy világbajnoki címet ünnepelt, továbbá Európai Játékokon nyert aranyérmet.

A négy másik magyar olimpikon, Lőrincz Tamás (77 kg), Lőrincz Viktor (87), Muszukajev Iszmail (65) és Sastin Marianna (62) súlycsoportjában nem szerepel olyan versenyző, aki Rióban győzött volna.

A TOKIÓBAN SZEREPLŐ REGNÁLÓ OLIMPIAI BAJNOKOK
Kötöttfogás:
Artur Alekszanjan (97 kg), Ismael Borrero (67), Mijaín López Núnez (130)
Szabadfogás: Abdulrasid Szadulajev (97), Hasszan Jazdani (86), Kyle Snyder (97), Taha Akgül (125)
Női birkózás: Doso Szara (68), Erica Wiebe (76), Helen Louise Maroulis (57), Kavaj Riszako (57)

Legfrissebb hírek

Átadták a száz éve született Szilvásy Miklós felújított sírját

Birkózás
9 órája

Népsport: Rákosinak is beszólt, és golyót kapott a lábába

Népsport
10 órája

Autókereskedéssel foglalkozik az olimpiai bajnok – Farkas Péter hosszú idő után adott interjút

Birkózás
Tegnap, 10:45

Losonczi Dávid: Mély megbecsüléssel kezelem a díszpolgári címet

Birkózás
2025.12.01. 13:00

Kiállítás nyílt Kozma István és Jamamoto Takao barátságáról a KIMBÁN

Birkózás
2025.11.27. 18:25

Átadták a szigetvári birkózócsarnokot

Birkózás
2025.11.27. 13:30

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54
Ezek is érdekelhetik