Tokió 2020: második meccsén kikapott, búcsúzott tollaslabdázónk

Vágólapra másolva!
2021.07.27. 03:55
Második csoportmérkőzését is lejátszotta, de ezen is vereséget szenvedett a tollaslabdázó Krausz Gergely, és ezzel búcsúzott a további küzdelmektől.

Jól kezdte a Szergej Szirant elleni mérkőzést Krausz Gergely, mert ugyan csak egy-egy ponttal, de 6:5-ig rendre ő vezetett. Az orosz azonban ekkor egy hatpontos szériát produkált, s bár ezután sikerült két pontra visszazárkózni, aztán megint ellépett az ellenfél. A hajrában viszont újra magára talált a magyar fiú és 17:17-nél összejött az egyenlítés. Sajnos a fordítás már nem sikerült, és végül 21:18-ra Szirant nyerte az első játszmát.

A második felvonás elején 5:2-re elhúzott Szirant, és bár Krausz tudott zárkózni, rendre neki kellett futnia az eredmény után. 8:8-nál meglett az egyenlítés, sőt, ezután a vezetést is sikerült átvennie. A szett közepén fej fej mellett haladtak, ám utána megint az orosz került előnybe, a végére pedig meg is lépett három ponttal. Két meccslabdájából aztán az elsőt ki is használta.

Ezzel a vereséggel Krausz Gergely búcsúzott a további küzdelmektől.
"Nem játszottam rosszul, élveztem a mérkőzést, ám könnyű hibákat vétettem, kiélezett szituációkban. Tudtam, hogy a lapos játékot kerülnöm kell, mert abban nagyon jó. Így nem volt meglepetés, ilyesmi mérkőzésre számítottam, csak kicsit pozitívabb végkimenetellel
– nyilatkozta az MTI-nek. – Örülök, hogy szoros meccset tudtam játszani. Van bennem kis hiányérzet, de alapvetően örülök."

TOKIÓ 2020
TOLLASLABDA, FÉRFI EGYES
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Krausz Gergely–Szergej Szirant (orosz) 0:2 (–18, –18)

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik