Tokió 2020: elbúcsúzott Cseh László; 10. hely evezésben – ez történt éjjel

2021.07.30. 06:23
null
Cseh László elköszönt (Fotó: Tumbász Hédi)
Magyar idő szerint péntek hajnalban folytatódtak a 32. nyári olimpiai játékok Tokióban, s ezúttal is több magyar sportolóért szoríthattunk. A „későn kelők” kedvéért röviden felidézzük az elmúlt órákban történteket.

A tokiói játékok pénteki úszódöntői során Cseh László olimpiai 7. hellyel fejezte be a pályafutását, Milák Kristóf pedig a 2. idővel jutott be a 100 pillangó döntőjébe – olimpiai csúcsot döntött, ám az mindössze néhány percig élt, mert Caeleb Dressel a második elődöntőben jobbat úszott. Telegdy Ádám 5. lett 200 háton, míg Szabó Szebasztián (100 pillangó) és Burián Katalin (200 hát) nem jutott tovább az elődöntőből.

Megkezdődtek az atlétikai versenyek az ötkarikás játékokon, s az első napon érdekelt mindkét magyar futó búcsúzott: Bartha-Kéri Bianka 800 méteren futamában a 6. lett, összesítésben a 33., míg Koroknai Máté férfi 400 gáton futamában szintén a 6. helyen zárt, összesítésben pedig a 26., vagyis a második legjobb kieső lett.

A női sportlövők sportpisztolyos száma alapversenyének második napján, a rapidlövészetben a csütörtöki pontlövészetben elért 42. helye után Major Veronika hét helyet javítva a 35. helyen végzett, így nem jutott döntőbe.

A férfi egypárevezősöknél Pétervári-Molnár Bendegúz a B-döntőben 4. lett, összességében a 10. helyen végzett. A „királyszámot”, vagyis a férfi nyolcasok versenyét Kanada nyerte.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03