„Ennyi volt az én időm” – Cseh 7. hellyel búcsúzott; Milák 2. idővel döntős; Telegdy 5.

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 03:35
A tokiói játékok pénteki úszódöntői során Cseh László olimpiai 7. hellyel fejezte be pályafutását, Milák Kristóf 2. idővel jutott be a 100 pillangó döntőjébe, Telegdy Ádám 5. lett 200 háton, míg Szabó Szebasztián (100 pillangó) és Burián Katalin (200 hát) nem jutott tovább az elődöntőből.
Milák Kristóf olimpiai csúcsot úszott, igaz, nem sokkal később Dressel megdöntötte friss rekordját (Fotó: Tumbász Hédi)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Milák Kristóf olimpiai csúcsot úszott, igaz, nem sokkal később Dressel megdöntötte friss rekordját (Fotó: Tumbász Hédi) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Milák Kristóf elődöntőjével kezdődött a mai úszóprogram. Az első hosszt követően még csak a harmadik volt, a célba azonban elsőként, 50.31-es új olimpiai csúccsal csapott. A második futamban az amerikai Dressel (49.71) azonban tovább faragott a rekordon, de Miláké így is a második legjobb idő.Szabó Szebasztiána hetedik, összesítésben pedig 14. lett, így ő nem került be a fináléba.

„Örültem neki, hogy úszhattam, jól éreztem magam, mégis kicsit fáradtan. Korán ébredtem, illetve időben, talán a buszútban fáradtam el, fura... 23.7-es első ötvenet úsztam, ami baromi lassú. Amikor az Eb-n 50.18-at úsztam, akkor 23.5-re kezdtem. A második ötvenem hiába nekem a legjobb, 23.2-3-mal kéne elkezdenem, ezt fel kell építenem. El kell bírni az első ötvenet, mert ha az megvan, sanszos, hogy jó idő lesz és jó eredmény. Igen, Dresselt végignéztem, de nem árulom el, hogy tetszett...” – mondta az elődöntőket követően helyszíni tudósítóinknak Milák Kristóf.

Vele ellentétben érthetően csalódottan beszélt Szabó Szebasztián, akinek nem sikerült a döntőbe jutnia.

„Semennyire sem vagyok elégedett. Nagyon sok munkát elvégeztünk ezért a száz pillangóért, ám nem jött össze, sajnálom, csalódott vagyok. Viszont a váltóval a száz gyors jól sikerült, arra büszke vagyok – erre nem, a döntőbe akartam kerülni. Már meg is úsztam az ehhez szükséges időket egyszer-kétszer, de most, itt, az olimpián ez volt a maximum. Viszont három év gyorsan el fog telni, mindjárt itt lesz a következő olimpia. Folytatom a munkát” – értékelt Szabó.

Milák Kristóf 100 méteres pillangó elődöntője

ÚSZÁS
FÉRFI 100 M PILLANGÓ
1. ELŐDÖNTŐ
1. Milák Kristóf (Magyarország) 50.31 – új olimpiai csúcs
2. Joszif Miladinov (Bulgária) 51.06
3. Andrej Minakov (Orosz csapat) 51.11

2. ELŐDÖNTŐ
1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 49.71 – új olimpiai csúcs
2. Noe Ponti (Svájc) 50.76
3. Jakub Majerski (Lengyelország) 51.24

200 vegyesen elsőként szólították a rajtkőre Cseh Lászlót – ahogy a legnagyobb bajnokoknak kijár. Sorra utána jöttek a többiek, utolsóként a legjobb idővel döntőbe jutó kínai Vang Sun. Cseh az elsők között állt fel a rajtkőre, s jól is kezdett, az első 50 után másodikként fordult, világcsúcsrészidőn belül. Háton pedig javulni is tudott, hét századra faragta a hátrányát Vang mögött. A mellúszás nem sikerült jól – sose voltak jóban –, hetedikként fordult, majd a gyorsra fordulva nagy hajrába kezdett, de a végén a benyúlás nem sikerült, a hetedik helyen zárt. Így is parádés úszás, remek lezárása egy hihetetlen karriernek.

Azt a történeti hűség kedvéért jegyezzük meg: az olimpiai bajnoki címet Vang Sun nyerte a brit Duncan Scott előtt,míg a bronz Jérémy Desplanches nyakába került. A finálé után a győztes kínai versenyző a medencéből kimászva meghajolt Cseh László előtt.

„Jó lett volna egy kicsit előrébb végezni. Jól éreztem magam délelőtt, örülök, hogy itt lehettem, köszönöm mindenkinek, aki összerakott erre az utolsó úszásra, sok ember munkája van ebben. Tudtam, hogy mellen kéne valami jobbat úszni, az idő lehetett volna jobb, de nem lehetek elégedetlen. Sokat fejlődött a személyiségem, régebben egy ilyen úszás után magamba dőltem volna és senkivel nem álltam volna szóba. Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom. Itt az idő, hogy átváltsak a civil életre. Most leginkább szeretnék hazamenni, a feleségemmel lenni, és sokat pihenni, ám hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk – fogalmazott Cseh László a finálét közvetítő M4 Sport kamerája előtt, majd a Nemzeti Sportnak is értékelt. – Ébredés után belém hasított, hogy ez lesz az utolsó úszásom, kicsit el is érzékenyültem, de ez nem rossz érzéseket jelent, sőt! Itt kellett lennem Tokióban, mert így tudom tiszta szívvel, nyugodtan és elégedetten lezárni a karrieremet. Már akkor így éreztem, amikor megérkeztem Japánba, annak pedig nagyon örülök, hogy háromszor is úszhattam az olimpián – a döntős időeredményemmel azért nem vagyok elégedett... Nem tudok kibújni a bőrömből, mindig is ilyen voltam: rendszerint a negatívumokat látom meg mindenben ahelyett, hogy a jóra figyelnék. Mert abból is jócskán volt a pályafutásomban."

Cseh László karrierjének utolsó úszása, 200 vegyesen

FÉRFI 200 M VEGYES
1. Vang Sun (Kína) 1:55.00 perc
2. Duncan Scott (Nagy-Britannia) +0.28 mp
3. Jérémy Desplanches (Svájc) +1.17
4. Szeto Daija (Japán) +1.22
5. Michael Andrew (Egyesült Államok) +2.31
6. Hagino Koszuke (Japán) +2.49
7. CSEH LÁSZLÓ (MAGYARORSZÁG) +2.68
8. Lewis Clareburt (Új-Zéland) +2.70

Az olimpiai bajnok Vang Sun is meghajolt a 200 vegyes döntője után a búcsúzó Cseh László előtt (Fotó: Tumbász Hédi)
Az olimpiai bajnok Vang Sun is meghajolt a 200 vegyes döntője után a búcsúzó Cseh László előtt (Fotó: Tumbász Hédi)

A másik magyar érdekeltségű pénteki döntőben Telegdy Ádám fél távnál ötödikként fordult, és a végén ötödikként is ért célba 1:56.15-ös új egyéni csúccsal. A győzelmet az orosz Jevgenyij Rilov szerezte meg új olimpiai rekorddal.

„Ha 1.59-et úsztam volna, az sem számítana, az olimpián csak a helyezés számít. Ez egyéni csúcs, mínusz két század, úgyhogy majd ha lehiggadtam, elemzünk... Úgy jöttem ide, hogy nagy öröm lenne, ha döntőbe jutnék, s ez sikerült. Ezért a fináléra már úgy mehettem, hogy ez örömúszás. Az is lett, felülmúltam a saját elvárásaimat. Bogi csalódását megpróbáltam átfordítani, érte is úszni, de ő is profi, nem hagyta, hogy az ő hangulata az én teljesítményem rovására menjen” – nyilatkozta Telegdy a Nemzeti Sportnak.

Telegdy Ádám ötödik helye 200 háton

FÉRFI 200 M HÁT
1. Jevgenyij Rilov (Orosz csapat) 1:54.15 perc
2. Ryan Murphy (Egyesült Államok) + 0.88 mp
3. Luke Greenbank (Nagy-Britannia) +1.45
4. Bryce Mefford (Egyesült Államok) +2.22
5. TELEGDY ÁDÁM (MAGYARORSZÁG) +2.88
6. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) +3.12
7. Irie Rjoszuke (Japán) +4.05
8. Nicolas García Saiz (Spanyolország) 5.79

Telegdy Ádám új egyéni csúccsal ötödik lett 200 háton
Telegdy Ádám új egyéni csúccsal ötödik lett 200 háton

A női 200 mell díjátadóján a világcsúccsal győztes Tatjana Schoenmaker még a dobogón is könnyezett, és biztosak lehetünk, hogy idehaza a tévék előtt sokan még utána is párás szemmel követték az eseményeket, hiszen jött Cseh László utolsó úszása, azaz a férfi 200 vegyes döntője (amiről fentebb már beszámoltunk).

NŐI 200 M MELL
1. Tatjana Schoenmaker (Dél-Afrika) 2:18.95 perc – világcsúcs
2. Lilly King (Egyesült Államok) +0.97 mp
3. Annie Lazor (Egyesült Államok) +1.89
4. Jevgenyija Csikunova (Orosz csapat) +1.93
5. Kaylene Corbett (Dél-Afrika) +3.11
6. Molly Renshaw (Nagy-Britannia) +3.70
7. Abbie Wood (Nagy-Britannia) +4.77
8. Fanny Lecluyse (Belgium) +5.62

Emma McKeon révén ausztrál siker született a női 100 gyors döntőjében – szintén olimpiai csúccsal.

NŐI 100 M GYORS
1. Emma McKeon (Ausztrália) 51.96 – olimpiai csúcs
2. Siobhan Bernadette Haughey (Hongkong) +0.31 mp
3. Cate Campbell (Ausztrália) +0.56
4. Penny Oleksiak (Kanada) +0.63
5. Sarah Sjöström (Svédország) +0.72
6. Femke Heemskerk (Hollandia) +0.83
7. Anna Hopkin (Nagy-Britannia) +0.87
8. Abbey Weitzeil (Egyesült Államok) +1.27

NŐI 200 M HÁT
Burián Kata
remekül kezdett, fél távnál vezetett is a futamában. A táv második felében azonban elfáradt, visszacsúszott az ötödik helyre, s végül a 10. idő lett az övé, így nem jutott a fináléba.

2. ELŐDÖNTŐ
1. Kylie Masse (kanadai) 2:07.82 perc
2. Kaylee McKeown (ausztrál) +0.11 mp
3. Liu Ja-hszin (kínai) +0.83
...
5. Burián Katalin (Magyarország) +1.83

„Csalódott vagyok, mert ennél sokkal jobbat tudok, ám ez most nem jött ki. Nem tudom, miért, de nagyon elsavasodtam a végére, talán az átállás mégsem sikerült úgy, ahogyan gondoltuk – mondta el az elődöntő után a magyar úszó az M4 Sportnak. – Az azért meglepett, hogy az európaiak közül így is a második legjobb voltam. Most kell egy kis idő, hogy átgondoljam a továbbiakat, arra azonban mindenképpen büszke vagyok, hogy idáig eljutottam, mert más már abbahagyta volna azok után, ami 2016-ban velem történt. Nem fogom feladni, és az a munka, amit eddig belefektettem az úszásba, három év múlva ki fog jönni.”

Milák Kristóf döntője szombat éjjel 3.30-kor kezdődik!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik