Wimbledon: Djokovics 6:0-val indítva ejtette ki honfitársát

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 18:21
null
Novak Djokovics a pénteki mérkőzésen (Fotó: AFP)
Novak Djokovics három játszmában (6:0, 6:3, 6:4) legyőzte honfitársát, Miomir Kecmanovicsot a wimbledoni teniszverseny férfi egyesének pénteki játéknapján, és bejutott a legjobb 16 közé.

 

Az első helyen kiemelt Novak Djokovics 24 perc alatt nullára nyerte az első játszmát, a másodikban 4:3-nál hajtotta végre a szükséges bréket, és bár a harmadikban egyszer, 5:2-nél ő is elbukta az adogatójátékát, az első játszmalabdát kihasználva simán megnyerte a szerb héti csatát.

Djokovics következő ellenfele Tim van Rijthoven lesz, aki élete első Grand Slam-főtáblás szereplését újabb nagy skalppal tette emlékezetessé: a 25 éves holland három játszmában búcsúztatta a 22. helyen kiemelt Nikoloz Baszilasvilit, és 2000 óta mindössze a hetedik olyan teniszező lett, aki legelső GS-főtáblás szereplése alkalmával elérte a negyedik fordulót.

Ugyan a torna során először David Goffin elveszített egy játszmát, rögtön ez elsőt, így is továbbjutott, és a szintén négyszettes csatát nyerő Frances Tiafoe ellen folytatja majd.

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
FÉRFI EGYES
2. FORDULÓ

Sock (amerikai)–Cressy (amerikai) 6:4, 6:4, 3:6, 7:6
Kubler (ausztrál)–Novak (osztrák) 6:3, 6:4, 6:4
3. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 1.)–Kecmanovics (szerb, 25.) 6:0, 6:3, 6:4
Van Rijthoven (holland)–Baszilasvili (grúz, 22.) 6:4, 6:3, 6:4
Goffin (belga)–Humbert (francia) 4:6, 7:5, 6:2, 7:5
Tiafoe (amerikai, 23.)–Bublik (kazah) 3:6, 7:6, 7:6, 6:4
Paul (amerikai, 30.)–Vesely (cseh) 6:3, 6:2, 6:2
Később
Sinner (olasz, 10.)–Isner (amerikai, 20.) 6:4, 7:6, 6:3
Alcaraz (spanyol, 5.)–Otte (német, 32.) 6:3, 6:1, 6:2
Norrie (brit, 9.)–S. Johnson (amerikai) 6:4, 6:1, 6:0
• Szombaton játsszák
Garín (chilei)–Brooksby (amerikai, 29.)
De Minaur (ausztrál, 19.)–Broady (brit)
Nakashima (argentin)–Galán (kolumbiai)
Kyrgios (ausztrál)–Cicipasz (görög, 4.)
Sock (amerikai)–Kubler (ausztrál)
Molcan (szlovák)–Fritz (amerikai, 11.)
Gasquet (francia)–Van de Zandschulp (holland, 21.)
Sonego (olasz, 27.)–Nadal (spanyol, 2.)

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
17 órája

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Kyrgios ismét megsérült, kihagyja a wimbledoni tenisztornát

Tenisz
2025.06.03. 11:38

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

A 20 legjobb férfi és női teniszező nyílt levelet írt a GS-tornáknak – a díjazás növelését szeretnék

Tenisz
2025.04.03. 18:36

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

A wimbledoni bajnok Indian Wellsben és Miamiban sem indul

Tenisz
2025.02.26. 12:22

A jövő inkább már a jelen – lezárulóban a generációváltás

Tenisz
2025.01.11. 08:57
Ezek is érdekelhetik