Wimbledon: Babos Tímea nem jutott főtáblára

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.06.23. 18:10
null
Babos nem jutott főtáblára Wimbledonban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Babos Tímea három játszmában kikapott a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének csütörtöki harmadik fordulójában, így nem jutott főtáblára – írja az MTI.

 

A világranglista 294. helyezettje a kvalifikáció első körében a német Katharina Gerlachot (233.), a másodikban az ukrán Darija Sznigurt (130.) győzte le úgy, hogy mindkét találkozón csak két játékot veszített. A főtáblás szereplésért rendezett összecsapáson a párosban kétszeres wimbledoni döntős Babos ellenfele a mexikói Fernanda Contreras (157.) volt.

A 24 éves rivális az első szettben végig magabiztosan szerválva, második bréklehetőségét kihasználva 24 perc alatt vezetést szerzett. A háromszoros párosvilágbajnok soproni teniszező a második játszmára összeszedte magát, második szervái után, valamint fogadóként rengeteget javult a játéka, szórta a nyerő ütéseket, így 31 perc alatt egalizált.

A döntő felvonásra újra fordult a kocka: Babos a korábbinál többet rontott, előbb 2:3-nál, majd 3:4-nél elveszítette az adogatását, és mivel ő csak egyszer tudott brékelni, 1 óra 33 perc alatt alulmaradt.

A főtáblára jutáshoz három meccset kellett volna nyerni a selejtezőnek hagyományosan otthon adó Roehamptonban. A férfiaknál Valkusz Máté az első, Piros Zsombor a harmadik fordulóban kapott ki, míg Jani Réka a második körben búcsúzott.

A legjobb 128 mezőnyének így öt magyar – Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma – lesz a tagja. A főtábla sorsolását pénteken rendezik.

WIMBLEDON
NŐI EGYES
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Fernanda Contreras (mexikói)–Babos Tímea 6:3, 1:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
11 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
13 órája

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
18 órája

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
2026.06.29. 22:04

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
2026.06.29. 19:12

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
2026.06.29. 18:38

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
2026.06.29. 15:08

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
2026.06.29. 14:34
Ezek is érdekelhetik