Tenisz: Swiatek szoros meccset nyert meg; Murray és Rubljov is negyeddöntős

Vágólapra másolva!
2022.10.14. 08:29
null
Iga Swiatek nagy csatában jutott negyeddöntőbe San Diegóban (Fotó: AFP)
A női világelső lengyel Iga Swiatek három játszmában 2 óra 20 perc alatt győzte le a kínai Cseng Csin-vent a San Diegó-i kemény pályás női tenisztorna csütörtöki játéknapján, míg brit Andy Murray és az első helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov is bejutott a negyeddöntőbe a gijóni kemény pályás tenisztornán.

A San Diegó-i tornán a másodikként rangsorolt spanyol Paula Badosa 53 perc alatt győzte le az amerikai Louisa Chiricót úgy, hogy csupán három játékot vesztett. Ugyanakkor búcsúzott a kiemeltek közül az orosz Darja Kaszatkina (8.), akit az amerikai Madison Keys állított meg szűk másfél órás összecsapáson.

Giójnban a 35 éves skót Andy Murray közel három óra alatt győzte le az argentin Pedro Cachínt, míg Rubljov a fehérorosz Ilja Ivaskát ejtette ki két és fél óra alatt. Búcsúzott a harmadik kiemelt spanyol Roberto Bautista, aki az amerikai Sebastian Kordától kapott ki.

Az első helyen kiemelt kanadai Felix Auger-Aliassime három játszmában legyőzte a német Oscar Ottét a Firenzében zajló kemény pályás férfi tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében. A tengerentúli játékos két és fél óra alatt verte meg riválisát, aki kedden, az 1. fordulóban három szettben bizonyult jobbnak Fucsovics Mártonnál.

WTA-500-AS TORNA, SAN DIEGO (758 ezer dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Swiatek (lengyel, 1.)–Cseng Csin-ven (kínai) 6:4, 4:6, 6:1
Gauff (amerikai, 6.)–Andreescu (kanadai) 6:4, 4:6, 6:3
Keys (amerikai)–Kaszatkina (orosz, 8.) 6:4, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 3.)–Stephens (amerikai) 1:6, 6.3, 6:2
Badosa (spanyol, 2.)–Chirico (amerikai) 6:0, 6:3
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Október 14., péntek
20.30:
Vekic (horvát)–Szabalenka (fehérorosz, 3.)
22.00: Pegula (amerikai, 4.)–Keys (amerikai)
Október 15., szombat
2.30:
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 6.)
4.00: Collins (amerikai)–Badosa (spanyol, 2.)

ATP-250-ES TORNA, GIJÓN (612 ezer dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Rubljov (orosz, 1.)–Ivaska (fehérorosz) 6:3, 5:7, 6:4
Korda (amerikai)–Bautista (spanyol, 3.) 5:7, 6:4, 6:4
F. Cerúndolo (argentin, 4.)–Guinard (francia) 7:6 (7-5), 6:2
Murray (brit)–Cachín (argentin) 2:6, 7:5, 7:6 (7-3)
A NEGYEDDÖNTŐBEN
12.00:
F. Cerúndolo (argentin, 4.)–Thiem (osztrák)
13.30: Paul (amerikai, 5.)–Rubljov (orosz, 1.)
16.30: Carreno (spanyol, 2.)--Rinderknech (francia)
18.00: Murray (brit)–Korda (amerikai)

ATP-250-ES TORNA, FIRENZE (612 ezer dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Auger-Aliassime (kanadai, 1.)–Otte (német) 6:4, 6:7 (2–7), 6:2
KORÁBBAN
Musetti (olasz, 3.)–Zapata Miralles (spanyol) 6:3, 6:0
Nakashima (amerikai, 8.)–Celikbilek (török) 6:3, 6:4
McDonald (amerikai)–Passaro (olasz) 6:4, 7:5
A NEGYEDDÖNTŐBEN
13.00:
Carballés Baena (spanyol)–M. Ymer (svéd)
14.30: Bublik (kazah, 7.)–Wolf (amerikai)
16.00: McDonald (amerikai)–Musetti (olasz, 3.)
21.00: Auger-Aliassime (kanadai, 1.)–Nakashima (amerikai, 8.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik