Tenisz: Fucsovics újra legyőzte a korábbi világranglista-10.-et

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.22. 00:14
A selejtezőből induló Fucsovics Márton a főtáblán folytatta jó szereplését a winston-salemi kemény pályás tenisztornán, az első fordulóban 7:6, 6:2-re nyert a lett Ernests Gulbis ellen.

Kettejük közül egyértelműen a 28 éves lett a nagyobb név, hat ATP-tornát nyert már, a világranglistán pedig volt a tizedik is (most csak a 257.).

Fucsovics (122.) azonban lassan kezd a mumusává válni, hiszen 2012-ben a Davis-kupában, míg 2016-ban Barcelonában verte meg döntő szettben. Most 3–0-ra alakította ellene a mérlegét a nyíregyházi teniszező, ráadásul ezúttal játszmát sem vesztett.

Az első szettben mindketten magabiztosan hozták az adogatójátékaikat, Gulbis például bréklabdához sem jutott. A tie-break aztán nagyon sima volt, Fucsovics egyetlen labdamenetet engedett ellenfelének.

A második játszmában már egyértelmű volt a Tenisz P. játékosának fölénye, 5:2-nél a második mérkőzéslabdáját értékesítette. Hiába ütött Gulbis kétszer több ászt (8–4), Fucsovics az első szervái után a pontok 86 százalékát megnyerte, amivel megalapozta győzelmét.

A legjobb 32 között a 17. kiemelt portugál Joao Sousa lesz Fucsovics ellenfele, aki az első fordulóban erőnyerő volt.

ATP 250-ES TORNA, WINSTON-SALEM (748 960 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ

Fucsovics–Gulbis (lett) 7:6 (7–1), 6:2
Fritz (amerikai)–Dzsaziri (tunéziai) 4:6, 6:4, 6:3
Benneteau (francia)–Herbert (francia) 6:3, 6:2
Edmund (brit)–Fabbiano (olasz) 6:2, 6:3
Berlocq (argentin)–Bolt (ausztrál) 6:2, 6:4
Rubljev (orosz)–Darcis (belga) 6:4, 6:4
Young (amerikai)–Dutra Silva (brazil) 6:4, 6:2
Seppi (olasz)–Tipszarevics (szerb) 6:2, 6:2
Lu (tajvani)–Eysseric (francia) 6:2, 6:1
Dzumhur (bosnyák)–Istomin (üzbég) 6:4, 6:4
Zeballos (argentin)–Köpfer (német) 6:2, 6:1
2. FORDULÓ
Struff (német)–Cuevas (uruguayi, 5.) 7:6 (7–2), 7:5
Bagdatisz (ciprusi)–Vesely (cseh, 16.) 6:2, 7:6 (7–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik