Tenisz: Fucsovics Márton harmadszor is győzött New Yorkban

Vágólapra másolva!
2020.08.23. 20:52
null
Fucsovics készülhet a második fordulóra (Fotó: AFP)
A New Yorkban zajló, eredetileg Cincinnatibe tervezett kemény pályás ATP 1000-es tenisztorna első fordulójában Fucsovics Márton magabiztos, kétjátszmás győzelmet aratott a szlovákiai Gombos Norbert ellen, így bejutott a verseny második fordulójába, ahol Grighor Dimitrov lesz az ellenfele.


Fucsovics kezdte az adogatást a világranglista 109. helyén álló Gombos Norbert ellen, és ugyan a mérkőzés első pontját elvesztette, ennél több sikerélménye ellenfelének nem sok lehetett: a világranglista 84. helyét elfoglaló nyíregyházi teniszező ugyanis nemcsak a következő három szerváját hozta, de el is vette ellenfele adogatójátékát. Ezt az előnyét aztán meg is tartotta a 36 percig tartó játszma során, amelyet 6:3-mal elvitt.

A második szett már kevésbé volt ilyen sima: majd’ húsz percig tartó brékváltást követően Fucsovics az ötödik játékban elvette régi ismerőse és edzőpartnere adogatását, s előnyét már nem is adta ki a kezéből. Aztán 5:4-nél a harmadik meccslabdáját értékesítette, így 63 perc alatt behúzta a második játszmát és ezzel a mérkőzést is.

Fucsovics ezzel – a két selejtezős győzelme után – a harmadik meccsén is diadalmaskodott a New Yorkba áthelyezett versenyen, s a 14. kiemelt bolgár Grigor Dimitrov és a francia Ugo Humbert találkozójának nyertesével csap majd össze a legjobb 16 közé jutásért.

FRISSÍTÉS 22.40

A bolgár Dimitrov lesz Fucsovics Márton ellenfele a 32 között, miután 85 perc alatt két szettben legyőzte francia ellenfelét. A két játékosnak ez lesz az első egymás elleni mérkőzése.

ATP 1000-ES TORNA, NEW YORK (6 297 080 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Fucsovics–Gombos (szlovákiai) 6:3, 6:4

TOVÁBBI EREDMÉNYEK AZ ELSŐ FORDULÓBÓL
Shapovalov (kanadai, 12.)–Cilic (horvát) 6:3, 6:3
Hacsanov (orosz, 11.)–Bublik (kazah) 6:4, 6:4
Sandgren (amerikai)–Sonego (olasz) 6:3, 7:6 (9–7)
Schwartzman (argentin 9.)–Ruud (norvég) 7:6 (7–2), 6:3
Giron (amerikai)–McDonald (amerikai) 7:6 (7–2), 7:5
Bedene (szlovén)–Garin (chilei, 13.) 6:4, 6:7 (8–10), 6:0
Dimitrov (bolgár, 14.)–Humbert (francia) 6:3, 6:4
Evans (brit)–Rubljov (orosz, 10.) 7:5, 3:6, 6:2
Isner (amerikai, 16.)–Hurkacz (lengyel) 7:5, 6:4
Millman (ausztrál)–Mannarino (francia) 4:6, 6:4, 7:6 (7–2)
Gasquet (francia)–Wolf (amerikai) 6:4, 6:4
Ruusuvuori (finn)–Korda (amerikai) 7:6 (7–3), 4:6, 7:5
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Cicipasz (görög, 4.)–K. Anderson (dél-afrikai) 6:1, 6:3
Goffin (belga, 7.)–Coric (horvát) 7:6 (8–6), 6:4

WTA-TORNA, NEW YORK (1 900 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Kontaveit (észt, 12.)–Kaszatkina (orosz) 6:3, 6:1
Mertens (belga, 14.)–Peterson (svéd) 6:0, 6:2
Rus (holland)–van Uytvanck (belga) 6:2, 6:3
Zvonarjova (orosz)–Linette (lengyel) 1:6, 6:3, 6:1
Bellis (amerikai)–Dodin (francia) 6:2, 3:6, 7:6 (7–1)
Flipkens (belga)–Siniaková (cseh) 6:3, 6:3
McHale (amerikai)–Swiatek (lengyel) 6:2, 6:4
Siegemund (német)–Vondrousová (cseh, 10.) 6:3, 6:7 (3–7), 6:4
Pegula (amerikai)–Brady (amerikai) 7:6 (7–5), 6:4
Dzsabur (tunéziai)–L. A. Fernandez (kanadai) 0:6, 6:4, 6:3
Putyinceva (kazah)–Csang Suaj (kínai) 6:4, 6:3
Bouzková (cseh)–Kalinszkaja (orosz) 6:1, 7:5
Garcia (francia)–Stephens (amerikai) 6:3, 7:6 (7–4)
Teichmann (svájci)–Collins (amerikai) 6:3, 6:3
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Kugyermetova (orosz)–Ka. Plísková (cseh, 1.) 7:5, 6:4
Cornet (francia)–Kenin (amerikai, 2.) 6:1, 7:6 (9–7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik