Tenisz: Babos Tímea sírva adta fel a budapesti mérkőzését

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 19:24
null
Babos Tímea könnyek között adta fel a meccsét (Fotó: Dömötör Csaba)
Babos Tímea sérülés miatt feladta első fordulós mérkőzését a budapesti Római Teniszakadémián zajló salakpályás női tornán, Jani Réka, Udvardy Panna és Gálfi Dalma azonban bejutott a nyolcaddöntőbe – számolt be róla az MTI.

 

A világranglista 121. helyén álló Babos Tímea kedden a hatodik helyen kiemelt Aljakszandra Szasznoviccsal (86.) csapott össze az Asbóth József Stadionban. A hatodik helyen kiemelt fehérorosszal szemben 2–1 volt a győzelmi mérlege, bár legutóbb – 2017-ben – az ellenfél volt jobb a moszkvai viadalon.

A délelőtti rajtnál is 30 fokot mértek a napfényben úszó centerpályán, de Babos és Szasznovics negyedik csatájára már óriási hőségben került sor, amin a Duna mentén lengedező szél sem segített. Alighanem ez volt az oka, hogy alig maroknyi néző látogatott ki a párosban négyszeres Grand Slam- és háromszoros világbajnok hazai mérkőzésére.

A 28 éves közönségkedvenc a bal combján nagy kötéssel lépett pályára, majd rögtön elvesztette az adogatását, és az első négy gémben összesen csak hat pontot nyert. A minszki rivális érezte, hogy Babos nincs százszázalékos állapotban, lendületesen irányított, fokozatosan növelte előnyét, és 22 perc alatt 6:0-ra hozta a nyitó szettet.

Az MTK játékosa könnyezve ült a padon, amíg fellocsolták a salakot, de folytatta a találkozót. A második felvonás alig tíz percig tartott, amikor Babos jelezte, hogy nem tudja folytatni, majd sírva leballagott a pályáról, és még az ilyenkor szokásos nyilatkozatra sem került sor.

Babos párosban Jani Réka oldalán hétfőn bejutott a negyeddöntőbe, kettősük a tokiói olimpia női páros mezőnyében is ott lesz majd.

Édesapja, Babos Csaba az MTI-nek elmondta, lánya Wimbledon óta küszködik csípősérüléssel.

„Londonban jött elő ez a probléma, és most a budapesti edzéseken sem nézett ki biztatóan – közölte a női szakágvezető, aki egyben Billie Jean King-kupa-kapitány is. – Bizonyos mozdulatoknál Timinek komoly fájdalmai vannak, szerintem nem kellett volna elvállalnia az egyénit, de ki akarta próbálni, hogy mennyire bírja a terhelést. A párost minden bizonnyal folytatja, ráadásul hétfőn már utaznának Rékával az olimpiára, ez ügyben néhány nap múlva döntünk majd.”

Udvardy Panna kellemes meglepetést szolgáltatott az első fordulóban (Fotó: Dömötör Csaba)
Udvardy Panna kellemes meglepetést szolgáltatott az első fordulóban (Fotó: Dömötör Csaba)

Közben a 4-es pályán párhuzamosan zajló mérkőzésen Udvardy Panna (204.) is bemutatkozott a Hungarian Grand Prix-n, ellenfele az egyiptomi Majar Serif (114.) volt. A kaposvári teniszező igencsak „meghálálta” a szabadkártyát a szervezőknek, 1 óra 10 perc alatt bravúrral legyőzte esélyesebb ellenfelét.

„Izgultam, de a magyar szurkolók előtt az elejétől kezdve jól ment a játék, mindenki velem volt, és jó meccs lett” – értékelt a 22 éves Udvardy Panna, aki először jutott WTA-tornán a 16 közé.

„Jó szériában vagyok, és igyekszem ezt a formát átmenteni a nyolcaddöntőre is” – utalt arra, hogy következő meccsén Szasznovics személyében egy kiemelt vár rá.

A szerb Ivana Jorovics 3 óra 22 perces (!) ütközetben verte meg a román Jaqueline Adina Cristiant úgy, hogy a második szettben meccslabdát hárított.

Jani Réka sikerrel vette az első fordulót (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Jani Réka sikerrel vette az első fordulót (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Jani Réka győzött az első fordulóban, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A világranglista 186. helyezettje kedden a centerpálya nyitó mérkőzésén az olasz Elisabetta Cocciarettóval (112.) találkozott, aki szerencsés vesztesként főtáblás volt nemrég a Roland Garroson. Első összecsapásuk előtt, hétfőn Jani tréfásan úgy vélekedett, hogy háromórás meccsre készül, s ezt látszott igazolni, hogy az első gém 11 (!) percig tartott, és 32 perc elteltével még csak öt játéknál jártak a felek. Az Asbóth József Stadionban 11 órakor már 30 fokos hőség uralkodott, és noha egyik tribünön sem akadt árnyékos hely, legalább ötvenen ültek a lelátókon.

A versenynapot nyitó magyar–olasz csata igazi salakteniszt hozott 10-15 ütéses labdamenetekkel. A 29 éves Jani 2:1-nél vette el először tíz esztendővel fiatalabb riválisa adogatását, aki 4:4-nél utolérte, de a siófoki teniszező egymás után két gémmel lezárta az 58 perces szettet.

A folytatásban Jani – aki már 2011-ben főtáblás volt a Hungarian Grand Prix-n – bátor játékkal 5:2-re elhúzott, ám ekkor jött az újabb hullámvölgy, és anconai riválisa egyenlített. A magyar teniszező újabb bréket követően a meccsért adogatott, és bár látszott rajta az idegesség, a negyedik mérkőzéslabdáját értékesítve befejezte a 2 óra 22 perces találkozót.

„Nagyon izgultam a végén, hogy sikerüljön befejezni. A nagypapám a múlt héten halt meg, őt is kértem, hogy segítsen nekem– mondta meghatódva Jani Réka. –Nagy lehetőség ez nekem, örülök, hogy a főtáblán kezdhettem, köszönöm Márky Jenőnek a szabadkártyát, és hogy nem kellett pályára lépnem a selejtezőben. Ennek ma meglett a hatása.”

A tikkasztó körülményekről szólva a győztes közölte, fárasztó volt 35 fokban küzdeni, de vitte előre az adrenalin, és nem foglalkozott a fájdalommal, csak ment előre. Nyolcaddöntős ellenfele a második helyen kiemelt amerikai Danielle Collins (49.) lesz.

Gálfi Dalma is sikerrel vette az első akadályt (Fotó: Dömötör Csaba)
Gálfi Dalma is sikerrel vette az első akadályt (Fotó: Dömötör Csaba)

Gálfi Dalma megnyerte első WTA-főtáblás mérkőzését. A balatonfüredi játékos a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott a franciaországi Contrexéville-ben rendezett ITF-versenyen, és csak hétfőn érkezett haza. Remek menetelésének köszönhetően a világranglista 205-ödik helyéről a 176-odikra ugrott.

Keddi ellenfele a moldovai születésű, de 2013 óta spanyol színekben induló Aliona Bolsova (151.) volt, aki rögtön elvette az adogatását, és 3:0-ra elhúzott. A 22 éves magyar ekkorra vette fel a ritmust, megnyugodott, és bámulatos rövidítéseket bemutatva kiegyenlített. A számos tetoválással borított, rózsaszín hajú rivális 4:5-nél fogadóként két szettlabdához jutott, de a szabadkártyás Gálfi látványos nyerő ütésekkel hárította őket, majd 6:5-nél nem tudta kiszerválni a játszmát. A szettet lezáró rövidítés a magyar teniszező egyértelmű fölényét hozta, aki egy óra elteltével előnybe került.

A salak fellocsolása alatt Gálfi ápolást és kötözést kért a talpára vízhólyag miatt, majd a folytatásban Bolsova igényelt szemcseppet. A párosban junior wimbledoni bajnok hazai játékos 3:1-re meglépett, majd sorozatban öt brék következett, és végül 5:3-nál Gálfi kiszerválta az 1 óra 51 perces mérkőzést.

„Tudtam hozni a múlt heti jó formámat, de ez párosult némi fáradtsággal, sok meccsem volt Franciaországban – mondta a boldog győztes. – Örülök, hogy sikerült a mai meccset két szettben befejezni, és persze annak is, hogy ilyen sokan látták az első WTA-főtáblás győzelmemet. Voltak negatívabb pillanatok is, de sokat fejlődtem abban, hogy kijöjjek a hullámvölgyekből.”

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ

Szasznovics (fehérorosz, 6.)–Babos 6:0, 2:0-nál Babos feladta
Jani–Cocciaretto (olasz) 6:4, 7:5
Udvardy P.–Serif (egyiptomi) 6:3, 6:1
Gálfi–Bolsova (spanyol) 7:6 (7–4), 6:3
Bogdan (román, 5.)–Lepchenko (amerikai) 6:4, 7:5
Collins (amerikai, 2.)–Di Giuseppe (olasz) 6:2, 6:1
Jorovics (szerb)–Cristian (román) 5:7, 7:6 (8–6), 7:6 (7–3)
Kalinyina (ukrán)–Kalinszkaja (orosz) 6:4, 7:6 (7–5)
Danilovics (szerb)–Korpatsch (német) 6:2, 6:2
Pera (amerikai, 3.)–Grabher (osztrák) 5:7, 6:1, 6:2

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik