Tenisz: Babos Tímea ebben az évben a párosra koncentrál

MIHÁLYI PETRA, SZABÓKY ZSOLTMIHÁLYI PETRA, SZABÓKY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 21:50
null
Fotó: Dömötör Csaba
Új háttérbeszélgetés-sorozatot indított a Magyar Teniszszövetség, amelynek első vendége a legeredményesebb magyar teniszező, a párosban négyszeres Grand Slam-győztes Babos Tímea volt. A fél év kihagyás után sérülésből visszatérő klasszisról egy ideje már tudni lehet, hogy új párospartnere van, az elejtett információmorzsákból pedig következtethető, kiről van szó.

A fél év kihagyás után sérülésből visszatérő Babos Tímea hivatalosan még nem jelentette be, ki lesz a Kristina Mladenoviccsal történt szakítás után az új párospartnere, azonban arra lehet következtetni, hogy az egyéni világranglistán 22. helyen álló amerikai Jessica Peguláról van szó.

„Novemberben újra megkerestem Kristinát, hogy mit tervez idénre. Azt mondta, ő nem tudja, mit szeretne, összevissza beszélt. Úgy tűnt, káosz van a fejében, arról beszélt, neki fontosabb az egyes, a legjobb tíz közé szeretne kerülni a világranglistán. Azt én is fontosnak tartom, hogy valakinek nagy céljai legyenek, de ez szerintem irreális. Én feláldoztam volna az egyéni versenyeket a párosért, ő nem”   – mondta Babos Tímea.

Új partneréről egyelőre annyit tudni, karrierje kezdetén már játszott vele együtt, és jelenleg az egyéni világranglista 20. helye körül áll – ez a leírás egyetlen játékosra illik rá, a 22. helyezett amerikai Jessica Pegulára, akivel 2011-ben, első felnőttszezonjában a nemzetközi szövetség két tornáján is elindult.

A sérülés miatti kihagyás átformálta a 28 éves magyar teniszező felkészülését, amely „családi biznisszé” vált. Nővére, Babos Zsuzsanna a menedzsere, és bár utazni többnyire más fog vele, juniorévei után ismét az édesapja lett az edzője, párja pedig az erőnléti felkészülését koordinálja.

„Sokat sikerült javítani a fizikai állapotomon, és rengeteget csiszoltunk a technikámon is. Magamnak főzök, oda tudok figyelni az étkezésemre, olyan jó erőnléti állapotban vagyok, mint még sohasem. Annyit gyorsultam, hogy olyan labdákat is elérek, amiket eddig nem mindig – értékelte az elmúlt időszakot. Ehhez az is kellett, hogy egészségessé váljon, és ne a fájdalom befolyásolja a felkészülési programját.  – Heti négy erőnléti edzésem van, és futni is tudok mellette, ez eddig nem ment, mert az Achilles-inam teniszlabda méretűre dagadt és borzasztóan fájt, úgy játszottam meccseket. Kemény és unalmas lábgyakorlatokkal lehetett helyrehozni. A csípőmet négyből négy orvos meg akarta műteni, de gyógytornával és erősítéssel sikerült rendbe rakni.”      

Bár a Djokovics-ügyről nem kívánt beszélni, az szóba került, miért hagyja ki az idei Australian Opent.

„Nem úgy alakult a tavalyi szezon eleje a pandémia miatt bevezetett szabályozások nyomán, ahogyan szerettem volna, rengeteget voltam karanténban. Ausztráliában az elmúlt évben is nagyon szigorúak voltak a szervezők, csaknem százhúsz embert raktak tíz négyzetméteres szobákba, pedig úgy volt, hogy negatív tesztet felmutatva erre nem lesz szükség. A karanténban töltött hosszú időt sérülés és hat hónap kihagyás után nem szerettem volna vállalni, mert nem lett volna ideális újrakezdés.”

Arra a kérdésre, hogy ő maga megkapta-e az oltást, annyit válaszolt: alapvetően magánügy, de abból, hogy hol tud majd versenyezni, ki fog derülni.

Babos Tímea már ezen a hétvégén elkezdi idei nemzetközi szereplését egy kisebb, a Nemzetközi Teniszszövetség által jegyzett spanyolországi tornán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik