Roland Garros: megdolgoztatták Nadalt, de legyőzni nem tudták

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 01:36
null
Rafael Nadal tizenharmadszor elődöntős a Roland Garroson (Fotó: AFP)
Rafael Nadal három játszmában, 7:6, 6:4, 6:1-re legyőzte a 19 éves olasz Jannik Sinnert a francia nemzetközi teniszbajnokság negyeddöntőjében, így készülhet pályafutása 13. Roland Garros-elődöntőjére, amelyet az argentin Diego Schwartzmannal vív majd.


A negyeddöntőig kellett várni a címvédő Rafael Nadal első komolyabb erőfelmérőjére az idei Roland Garroson, a legjobb nyolc között az U21-es ATP-világbajnokság tavalyi győztese, az RG-n újonc 19 éves Jannik Sinner várt a salakkirályra. Nadalnak ez volt a 100. mérkőzése a párizsi Grand Slam-viadalon.

A felek első, kedd este 22 óra 35 perckor kezdődő egymás elleni meccsén – annak is főleg az első és a második játszmájában – az olasz fiú bebizonyította, hogy miért tartják óriási tehetségnek, alaposan megdolgoztatta a 12-szeres bajnokot, és kicsit nagyobb rutinnal és/vagy hidegebb fejjel akár szettet is lophatott volna Nadaltól.

Az első játszmában ugyanis Sinner brékelt először, 6:5-nél ő adogathatott az 1:0-ért, ám hiába hárított két bréklabdát, a spanyol visszavette az elveszített szerváját, majd 7–4-re megnyerte a rövidítést. A második felvonásban is Sinner került először brékelőnybe, de 3:1-nél megint nem tudta „mellétenni” a saját szerváját a sikeres fogadógémnek, így Nadal egyenlített, majd a spanyol 6:4-re megfordította a játszmát.

A harmadik szettben Sinner játékába már több hiba csúszott, Nadal pedig nem kegyelmezett, hamar meglépett 4:0-ra, majd 5:1-nél fogadóként, 2 óra 49 perc után befejezte a mérkőzést, amely éjszaka 1.26 órakor ért véget.

A 13. Roland Garros-sikerére és 20. Grand Slam-bajnoki címére hajtó spanyol klasszis az elődöntőben a US Open-győztes Dominic Thiemet kiejtő Diego Schwartzmannal találkozik, akivel szemben 9–1 (salakon 4–1) az egymás elleni mérlege, de kettejük legutóbbi, római salakpályás mérkőzését szeptemberben a jövő héttől már top 10-esként nyilvántartandó argentin nyerte meg.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Sinner (olasz) 7:6 (7–4), 6:4, 6:1
Schwartzman (argentin, 12.)–Thiem (osztrák, 3.) 7:6 (7–1), 5:7, 6:7 (6–8), 7:6 (7–5), 6:2
A SZERDAI PROGRAM
Djokovics (szerb, 1.)–Carreno-Busta (spanyol, 17.)
Rubljov (orosz, 13.)–Cicipasz (görög, 5.)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Collins (amerikai)–Dzsabur (tunéziai, 30.) 6:4, 4:6, 6:4
NEGYEDDÖNTŐ
Podoroska (argentin)–Szvitolina (ukrán, 3.) 6.2, 6:4
Swiatek (lengyel)–Trevisan (olasz) 6:3, 6:1

A SZERDAI PROGRAM
Collins (amerikai)–Kenin (amerikai, 4.)
Kvitová (cseh, 7.)–Siegemund (német)

NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Kosztjuk, Szasznovics (ukrán, fehérorosz) 6:2, 7:5

Jannik Sinnerről bizonyosan hallunk még (Fotó: AFP)
Jannik Sinnerről bizonyosan hallunk még (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik