Roland Garros: maratoni csatában meglepetésre Muchová jutott a döntőbe

2023.06.08. 18:29
null
Muchová döntőt játszhat Párizsban (Fotó: Getty Images)
A francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) női egyesének elődöntőjében Karolína Muchová 3 óra és 13 percnyi játék végén Arina Szabalenkát legyőzve bejutott a döntőbe.

 

Az első szettben a nem kiemeltként szereplő Muchová nagy esélyt kapott, mivel 4:4 után brékelte Szabalenkát – addig mind a ketten hozták az adogatásukat. Azonban a cseh hiába szerválhatott az első játszmáért, a fehérorosz is elvette az adogatást. A szett végül rövidítésben dőlt el, Muchová 7–5-tel behúzta.

A második szett elején Muchová rögtön brékelt, de megtette ugyanezt Szabalenka is. A fehérorosz 3:3 után ismét elvette a cseh adogatását, de ekkor meg Muchová brékelt vissza azonnal. Az adok-kapok ebben a játszmában is rövidítésbe torkollott, s ezt már Szabalenka nyerte meg 7–5-re, így jöhetett a döntő játszma.

Korábban mindössze kétszer fordult elő a Grand Slam-tornák történetében, hogy a női egyes elődöntője harmadik szettig menjen úgy, hogy az első két szett rövidítésben dől el. Az előző kettő eset: Martina Navratilova–Steffi Graf (1986, US Open) és Lindsay Davenport–Amélie Mauresmo (2005, Wimbledon).

Szabalenka 2:2 után elhúzott, 5:2-re. Előbb a fogadójáték majd az adogatás során sem sikerült behúznia a meccset. Sőt, Muchová újabb adogatójátéka után 5:5 volt az állás.

És Muchová lendülete tovább tartott: brékelte Szabalenkát, így már a cseh adogathatott a meccsért. Nem hibázta el, és 3 óra és 13 percnyi játék után meglepetésre Karolína Muchová jutott be a döntőbe.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
Női egyes, elődöntő
Karolína Muchová (cseh)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:6 (7–5), 6:7 (5–7), 7:5

A másik mérkőzésen:
Iga Swiatek (lengyel, 1.)–Beatriz Haddad Maia (brazil, 14.) 6:2, 7:6 (9–7)

Legfrissebb hírek

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
2 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
17 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
2026.09.05. 23:08

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2026.09.05. 08:07

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Szabalenka kiakadt a kérdésen, visszaszólt az újságírónak

Tenisz
2026.09.03. 10:12

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44