Roland Garros: Swiatek egy sima és egy szoros szettel jutott döntőbe

2023.06.08. 21:13
null
Swiateknek meg kellett izzadnia a második szettben (Fotó: Getty Images)
A francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) női egyesének elődöntőjében Iga Swiatek két óra alatt két szettben legyőzte Beatriz Haddad Maiát, így a lengyel címvédő meccsel Karolína Muchovával a fináléban.

 

Érdekes meccsnek ígérkezett az első helyen kiemelt Iga Swiatek és Beatriz Haddad Maia csatája. A címvédő lengyel csupán 5 órát és 32 percet töltött a pályán amíg elérte az elődöntőt, ellenben a brazil 12 órán és 55 percen át ütögette a lasztit.

Haddad Maia rögtön elvette Swiatek adogatását, de ez volt az egyetlen pillanata a párbajnak, amikor a brazil vezetett. A lengyel gyorsan visszajött a meccsbe, majd 2:2 után sorozatban négy játékot nyerve behúzta az első szettet.

A második játszma jóval szorosabban alakult, hiszen rövidítésben ért véget. A brazil nagyot küzdött, de a lengyel klasszis ezt is megnyerte 9–7-re.

A döntőben tehát Swiatek és a meglepetésre finalista Karolína Muchová csatázik egymással.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
Női egyes, elődöntő
Iga Swiatek (lengyel, 1.)–Beatriz Haddad Maia (brazil, 14.) 6:2, 7:6 (9–7)

Korábban
Karolína Muchová (cseh)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:6 (7–5), 6:7 (5–7), 7:5

 

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
23 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35