Krejcíková a bajnok – két óra alatt legyőzte Pavljucsenkovát a női döntőben!

Vágólapra másolva!
2021.06.12. 14:55
null
Krejcíková örülhetett a döntő végén (Fotó: AFP)
Szombaton délután került sor a Párizsban zajló francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének döntőjére, amelyet a világranglistán 33. cseh Barbora Krejcíková 1 óra 58 perc alatt nyert meg 6:1, 2:6, 6:4-re az egy hellyel előtte álló orosz Anasztaszija Pavljucsenkova ellen, s ezzel pályafutása első Grand Slam-tornáját nyerte.

Ha azt mondjuk, hogy két olyan játékos szerepelt az idei Roland Garros női egyesének döntőjében, akire a torna előtt senki, de senki nem számított, nem biztos, hogy túlzásba esünk. Aztán ahogy haladt előre a torna, úgy vált egyre valószínűbbé, hogy a Suzanne Lenglen-trófeára idén jó eséllyel új név kerül fel, miután a 4. fordulóban már alig volt olyan versenyző a mezőnyben, aki korábban diadalmaskodni tudott a párizsi döntőben, a legjobb négy között meg már biztossá is vált, s a fináléban végül Barbora Krejcíková és Anasztaszija Pavljucsenkova csapott össze.

A meccset ugyan a 29 éves orosz kezdte jobban, hiszen rögtön elvette az idegesnek tűnő cseh lány adogatását, az első játszma ezt követően nagyjából véget is ért számára. Krejcíková ugyanis elképesztő sebességgel játszott miután megnyugodott, miközben Pavljucsenkova rengeteget hibázott, s míg a cseh lánynak minden bejött az első játszmában, ellenfelének semmi. Krejcíková fél óra alatt 6:1-re behúzta az első játszmát.

Ekkor tehát úgy tűnt, s a játék képe is arra utalt, hogy viszonylag rövid idő alatt véget érhet a finálé, ám mégsem így történt. Pavljucsenkova varázsütésre feltámadt, első alkalommal elvette Krejcíková adogatójátékát, aki mindössze egyszer tudta hozni saját szervajátékát, és bár fennállt a lehetősége, hogy az orosz 1:6 után 6:1-gyel válaszol, végül majd háromnegyedóra alatt 6:2-vel egyenlített, így jöhetett a döntő játszma.

Amelyben két, már hullafáradt teniszező feszült egymásnak – az orosznak ráadásul a combja is megsérült a második szett végén –, s a második játékot követően ugyan Krejcíková vette ellenfele adogatását, ám rögtön utána nem tudta mögé tenni a saját szervajátékát. Végül 3:3 után az egyre jobban fáradó Pavljucsenkova semmire bukta el az adogatását, s ezt az előnyt Krejcíková már nem is adta ki a kezéből, és ugyan fogadóként még kihagyott két meccslabdát, adogatóként 5:4-nél második meccslabdáját már kihasználva megnyerte a döntőt.

Ezzel Barbora Krejcíková pályafutása első GS-tornagyőzelmét aratta, egyben ő lett a független Csehország történelmében az oszág első győztese a Roland Garros női egyesének.

A győztes és a jutalma (Fotó: AFP)
A győztes és a jutalma (Fotó: AFP)

 

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
NŐI EGYES, DÖNTŐ

Krejcíková (cseh)–Pavljucsenkova (orosz, 31.) 6:1, 2:6, 6:4

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
9 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36
Ezek is érdekelhetik