H. Á.
2023.06.06 22:54 Frissítve: 2023.06.06 23:34

Roland Garros: Alcaraz kipipálta Cicipaszt, jöhet Djokovics

A Párizsban zajló salakpályás Grand Slam-torna negyeddöntőjében a világelső spanyol Carlos Alcaraz két óra 15 perc óra alatt két könnyű és egy rövidítésbe torkolló játszmában legyőzte az ötödik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt, ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol Novak Djokovics ellen játszhat csúcsmeccset.

Alcaraz először jutott a négy közé a Garroson (Fotó: AFP)

 

Tulajdonképpen nem történt meglepetés, hiszen az első kiemelt a papírformának megfelelően legyőzte az ötödiket.

Azonban az, ahogyan az első két játszmában játszott a világelső, már sokkal inkább szót érdemel: Alcaraz az első játszmában csak egyetlen első szervájából nem csinált pontot, s az első két szettben 85 százalékban hozta a pontokat az első adogatásaiból.

Alcaraz az első játszmában Cicipasz minden második adogatójátékát elvette, miközben a sajátjainál az egész szett során összesen négy pontot engedett a görögnek, így alig több mint fél óra alatt 6:2-vel behúzta a szettet.

A második felvonás mindössze három perccel tartott tovább, a spanyol mindhárom bréklabdáját érvényesítette, s továbbra is űrteniszt játszott, amin talán még az élete legjobb formájában játszó Cicipasz sem talált volna fogást, nemhogy a mostani, aki saját adogatásainak több mint feléből nem tudott pontot csinálni, így 35 perc alatt 6:1-re bukta ezt a játékrészt is.

Sokáig a harmadik játszma aztán hozott némi változást, ugyanis Cicipasz játéka valamelyest feljavult annak ellenére, hogy az első adogatójátékát elvesztette. Ráadásul 5:2-nél két meccslabdát hárított, majd 5:3-nál visszabrékelt az ismét 80 százalék fölötti hatékonysággal adogató Alcaraz ellen, s végül rövidítés döntött, amelyben a spanyol hamar előnybe került, s 6–3-nál újabb három meccslabdához jutott. Az első kettő hárítása után a harmadikat – összességében a hatodikat – ki is használta, így pályafutása során első alkalommal került be a Roland Garroson az elődöntőbe.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
Alcaraz (spanyol, 1.)–Cicipasz (görög, 5.) 6:2, 6:1, 7:6 (7–5)
KORÁBBAN

Djokovics (szerb, 3.)–Hacsanov (orosz, 11.) 4:6, 7:6 (7–0), 6:2, 6:4

2023.09.13 22:48:23

Tenisz nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Halep nagy valószínűséggel már akkor is történelem, ha a CAS esetleg felezi az eredeti büntetést. Pogba esetében sem neki dolgozik az idő. Hogy aztán ki melyik polcra helyezi majd őket emlékei tárházában, igencsak szubjektív kérdés.

2023.09.10 21:21:26

Tenisz nemzetisport.hu

A szerb klasszis három játszmában vett elégtételt a két évvel ezelőtti döntőért az oroszon.

2023.09.09 21:08:37

Tenisz nemzetisport.hu

A hétfőtől világelső Arina Szabalenka az első játszmát elvitte, aztán összeomlott és rengeteget hibázott.

2023.08.30 20:57:14

Tenisz nemzetisport.hu

Marozsán jó kezdés után kikapott a 22. kiemelt Mannarinótól, a fáradt és sérült Fucsovicsnak nem ment Hijikata ellen.

2023.08.28 20:57:10

Tenisz nemzetisport.hu

A magyar éljátékos közel négy és félóra játék után nyert az amerikai Sebastian Korda ellen.