Gyász: elhunyt Szabó Éva örökös magyar bajnok teniszező

2022.11.07. 19:32
null
Szabó Éva (Fotó: huntennis.hu)
Hetvenhét éves korában elhunyt Szabó Éva, a magyar tenisz örökös bajnoka – jelentette az MTI.

 

A magyar szövetség (MTSZ) hétfői tájékoztatása szerint Szabó Éva másfél évtizeden át, 1964 és 1979 között szerepelt a válogatottban, 1973-ban és 1974-ben az év teniszezője volt Magyarországon, és 27 bajnoki címet nyert. A világ legjobbjai között is eredményesen szerepelt: a 37. helyig jutott a világranglistán, Monte-Carlóban elődöntős, a Roland Garroson pedig negyeddöntős volt.

Martina Navratilova ellen akkor sikerült nyernie 1976-ban, amikor az akkor még csehszlovák színekben szereplő világklasszis 10. volt a világranglistán. Párosban Kitzbühelben bajnoki címet nyert, a veterán mezőnyben pedig világ- és Európa-bajnok volt.

Szabó Évát – aki az elsők között kapta meg az MTSZ életműdíját 2006-ban – a szövetség és a Vasas SC saját halottjának tekinti.

Legfrissebb hírek

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
17 órája

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
18 órája

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
22 órája

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38