Davis-kupa: Bolognában játszik a címvédő a nyolcas döntőért

2023.03.29. 17:55
null
A Davis-kupa döntőjét november 21. és 26. között rendezik Málagában (Fotó: Getty Images)
Manchester mellett Valencia, Bologna, valamint egy később kijelölendő horvát város lesz szeptemberben a tenisz Davis Kupa-döntő csoportjainak helyszíne, amelynek szerdai sorsolásán kiderült, a címvédő Kanada az olaszországi helyszínen játszik.

Az már korábban biztos volt, hogy a finálé első szakaszát négy különböző városban bonyolítják le, a négy csoportból nyolc válogatott jut a novemberi málagai, kieséses rendszerű fináléba.

A szerdai sorsolás alapján a címvédőnek a szeptember 12. és 17. közötti viadalon az olaszok mellett a svédek és a chileiek ellen kell kiharcolnia a fináléba kerülést az A csoportból.

A tavaly döntős ausztrálok a manchesteri négyesbe kerültek a britek, a franciák és a svájciak társaságában, a valenciai C csoportban a házigazdán kívül a szerbek, a csehek és a dél-koreaiak szerepelnek, míg a D jelű kvartettben a horvátok mellett a hollandok, az amerikaiak és a finnek küzdenek majd a továbbjutó helyekért.

A magyarok ugyanebben az időszakban a törököket fogadják osztályozón, a málagai finálé november 21. és 26. között lesz.

Legfrissebb hírek

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Vb 2026: Az átlagnézőszám alacsonyabb, mint az 1994-es rekordtornán

Foci vb 2026
2026.07.09. 12:39

Juharlevél a szélben – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.07.06. 00:23

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
2026.07.05. 00:27

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
2026.07.04. 23:17

„Mi voltunk a jobb csapat!” – a kanadai kapitány érzelmes interjút adott a vb-búcsú után

Foci vb 2026
2026.07.04. 22:44

Marokkó a vb-k afrikai nagyágyúja; Brahim Díaz bőkezűen osztogatja a gólpasszokat

Foci vb 2026
2026.07.04. 22:30

Unahi-dupla, Rahimi-gól a marokkóiaknál – videó

Foci vb 2026
2026.07.04. 21:09