BJK-kupa: Szabanin győzelemmel mutatkozott be a válogatottban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 11:00
null
Szabanin szép sikerrel debütált (Fotó: facebook.com/huntennis)
Szabanin Natália megnyerte első válogatott mérkőzését, így a magyarok 1–0-ra vezetnek a lettek ellen Antalyában, a tenisz Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.

A nemzeti csapat 1993 óta már kilencszer találkozott a balti állam legjobbjaival, és ebből hatot megnyert. Csütörtökön a tizedik párharc első meccsén Palágyi Miklós kapitány az újonc Szabanint küldte ki a Megasaray Tennis Academy salakjára, a háló túloldalán Diana Marcinkevica állt. A világranglistán 249. magyar játékos esélyesként kezdett a 146 hellyel mögötte álló rivális ellen, és 0:1 után sorozatban hét gémet hozott. Ezután a balkezes Szabanin kissé megtorpant, 6:5-nél nem tudta kiszerválni a mérkőzést, de a rövidítésben már egyértelműen ő volt a jobb. A találkozó 1 óra 24 percig tartott.

A folytatásban Jani Réka (129.) következik Daniela Vismane (299.) ellen, a párost magyar részről Bondár Anna és Gálfi Dalma vívja majd.

A szombatig tartó tornán Palágyi Miklós kapitány együttese kedden az egyiptomiak legyőzésével rajtolt, szerdán kikapott a házigazda törököktől, pénteken pedig a hollandokkal csap össze.

A két csoportgyőztes automatikusan továbbjut – de a pozíciók meghatározása miatt megmérkőznek egymással a zárónapon –, a két csoportmásodik pedig rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért.

A GYŐZELEM PILLANATA

TENISZ
BILLIE JEAN KING-KUPA
A-csoport, 3. forduló
Magyarország–Lettország 1–0 – állás az első egyes után

Szabanin Natália–Diana Marcinkevica 6:1, 7:6 (7–2)
KÉSŐBB
Jani Réka–Daniela Vismane
Bondár Anna, Gálfi Dalma–Adelina Lachinova, Beatrise Zeltina

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik