Aus. Open: tiszta kéz, jogos szigor – három vonalbírónk is ott volt a selejtezőben

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2021.01.16. 08:54
null
Pétsch András (balról), Szörényi Rezső és Tóth Dániel a dohai selejtezőn
Magyar teniszező nem vett részt az Australian Open dohai férfiselejtezőjében, vonalbíró viszont három is – egyikük közreműködött azon a mérkőzésen, amelyet egy koronavírusos amerikai nyert meg.

 

Ahhoz képest, hogy a Grand Slam-selejtezők győzteseinek általában szállodai szobát sem kell váltaniuk a főtábla küzdelmei előtt, éles különbség, hogy az idei Australian Openre repülővel utaztak Melbourne-be, hiszen a kvalifikáció mérkőzéseit a férfiaknak Dohában, a nőknek Dubaiban rendezték meg. Nekünk a legfontosabb, hogy Babos Tímea sikerrel vette a három akadályt, így tartja szép sorozatát, 2013 óta minden évben pályára léphet egyesben is az év első Grand Slam-tornáján.

A selejtezők nagy története viszont nem az Emírségekhez, hanem Katarhoz kapcsolódik: az amerikai Denis Kudla 6:4, 5:3-ra vezetett, amikor megérkezett koronavírustesztjének pozitív eredménye. Mivel a sportágban páratlan játékonként van szünet, lejátszották a következő gémet, amelyet Kudla megnyert, így őt nyilvánították a találkozó győztesének – aztán néhány perccel később kizárták és elkülönítették a szállodában…

Magyar szempontból érdekesség, hogy a mérkőzésen az alapvonalon dolgozott Dohában közreműködő három vonalbírónk egyike, Pétsch András, aki elárulta, az összecsapás után tudták meg, mi történt, a neves svéd játékvezető, Mohamed Lahyani figyelmeztette kollégáit, hogy ne nyúljanak semmihez, a védőöltözetben érkező stáb pedig alaposan fertőtlenített mindent. Az esettől függetlenül a katari selejtezőben nem a koronavírus játszotta a főszerepet, hanem a sport, mert gyorsan és profin levezényelték az eseményt.

„Bravúr a dohai és a dubai szervezőktől, hogy extrém rövid idő alatt hozták tető alá ezt a jelentős létszámot megmozgató Grand Slam-selejtezőt. Az ünnepek előtti napokban érkezett meg az e-mail, hogy ki az a bíró, aki a szűk határidő ellenére rendelkezésre áll, a hivatalos procedúrát hamar lezavarták, karácsonykor már meg is kaptuk, kik mehetnek” – mondta Pétsch András, aki Szörény Rezsővel és Tóth Dániellel képviselte a magyar színeket Dohában, hiszen teniszezőnk nem indult. A koronavírustesztekkel kapcsolatban hozzátette, a repülőtérre érkezve szükség volt egy 72 óránál nem régebbi negatív tesztre, majd ott csináltak még egyet – a hazaút előtt pedig a harmadikat –, amelynek eredményéig a szállodai szobájukba rendelték az ételt, ki sem léphettek.

„Amint megérkezett a negatív eredmény, a közösségi területen étkezhettünk, de ha éppen nem ettünk, végig rajtunk volt a maszk, és mi, magyarok igyekeztünk »cikcakkban« ülni. Buborékban dolgoztunk, tehát csak a szállodát és a pályát láttuk, a kettő között busszal vittek minket. Előre közölték, hogy nem lehet a városban mászkálni, ha valaki kisétálna a hotelből, azonnal kérnének tőle egy zöld igazolást. A mérkőzések előtt mindenki kapott kézfertőtlenítőt, amit a labdacserék előtt használtunk, mert nem voltak labdaszedők, tehát mi szedtük össze őket a szünetben. A pontok után legfeljebb rúgtuk a labdát, ha felénk pattant, kézzel nem értünk hozzá” – sorolta a szigorú és persze indokolt dohai elvárásokat Pétsch, aki azt is látta, amint az egyik öltöző felé tartó teniszezőre rászóltak, mert nem viselte a szájmaszkot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik