Piros Zsombor nyerte meg a luganói tenisztornát

A világranglista 180. helyezettje a vasárnapi döntőben az osztrák Joel Josef Schwärzlerrel csapott össze (242.). A 26 éves magyar a 13. challenger-döntőjére készült, a korábbi 12-ből hetet nyert meg, legutóbb tavaly májusban ünnepelhetett Tuniszban. A 20 éves, dél-afrikai születésű rivális 1/1-es mérlegnél tartott a finálékban a Challenger Touron.
Első találkozójukon 11 játékon át nem tudták elvenni egymás adogatását, ekkor viszont a magyar Davis-kupa-válogatott alapembere fogadóként két szettlabdát is kiharcolt, és a másodikat már értékesítette. A folytatásban 2:2-nél a balkezes ellenfél brékelt, majd végigvitte előnyét és 1 óra 46 perc elteltével kiegyenlített. Az utolsó felvonásban ismét Piros diktálta a tempót, alig rontott az alapvonalról, és 3:0-ra, majd 5:2-re elhúzott, majd 2 óra 25 perc után boldogan terült el a pályán.
A budapesti teniszező a serleg mellé 15 510 eurót (5.9 millió forint) kapott, és hétfőtől várhatóan – 38 helyet javítva – a 142. pozícióba jön fel a világranglistán.
ATP-CHALLENGER, LUGANO (98 ezer euró, kemény)
Egyes, döntő
Piros Zsombor–Joel Josef Schwärzler (osztrák) 7:5, 4:6, 6:3

Piros Zsombor döntős a luganói tenisztornán

Piros Zsombor elődöntős a luganói tenisztornán

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Piros Zsombor negyeddöntős a luganói tenisztornán

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát



