Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

2026.02.02. 18:51
null
Gálfi elköszönt a csehországi tornától (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma és a lengyel Martyna Kubka duója kiesett a páros első fordulójában a 283 ezer dollár (91.1 millió forint) összdíjazású, ostravai kemény pályás női tenisztornán.

A hétfői találkozó első játszmájában mindkét páros egyszer vesztette el az adogatását, így következett a rövidítés, amelyben Gálfiék bizonyultak jobbnak. A második szettben ugyanilyen forgatókönyv után jutottak el a felek a tie-breakig, de ekkor a rivális, a brit Madelaine Brooks és a kínai Suo Feng nyert, a továbbjutásról így a tíz nyert pontig tartó harmadik felvonás döntött. Ebben végig az ellenfél vezetett, amely végül 1 óra 58 perc alatt harcolta ki a negyeddöntős folytatást.

A világranglistán 90. magyar játékos egyesben már vasárnap búcsúzott, miután meccslabdáról kikapott a WTA rangsorában mindössze 469., hazai közönség előtt szereplő Tereza Martincovától.

FRISSÍTÉS, 18.45:

Gálfi Dalma és a lengyel Martyna Kubka duója után Udvardy Panna és a kolumbiai Emiliana Arango kettőse is kiesett a páros első fordulójában a 283 ezer dollár (91,1 millió forint) összdíjazású, ostravai keménypályás női tenisztornán.

Az első szettet még simán nyerték Udvardyék, de aztán a rivális - a brit Alicia Barnett és a francia Elixane Lechemia - ugyanilyen könnyedén egyenlített, így ebben a csatában is a tíz nyert pontig tartó rövidítés döntött. Ebben végig az ellenfél irányított, több ponttal elhúzott, s végül 1 óra 14 perc alatt lezárta a mérkőzést. Udvardy egyesben nyolcaddöntős, a 16 között a francia Diane Parry lesz az ellenfele.

WTA 250-ES TORNA, OSTRAVA
PÁROS, 1. FORDULÓ (a negyeddöntőbe jutásért)
Madelaine Brooks, Suo Feng (brit, kínai)–Gálfi Dalma, Martyna Kubka (magyar, lengyel) 6:7 (5–7), 7:6 (7–4), 10–5 – döntő rövidítés
Alicia Barnett, Elixane Lechemia (brit, francia)–Emiliana Arango, Udvardy Panna (kolumbiai, magyar) 2:6, 6:3, 10–4 – döntő rövidítés

 

 

Legfrissebb hírek

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
2026.03.19. 19:52

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26
Ezek is érdekelhetik