Sinner lemosta a pályáról Zverevet a párizsi mestertorna elődöntőjében

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.11.01. 19:35
null
Jannik Sinner (balra) vigasztalta a sima vereséget szenvedő Alexander Zverevet (Fotó: Getty Images)
Jannik Sinner és Félix Auger-Aliassime játssza a döntőt a párizsi ATP 1000-es tenisztornán. Az olasz játékos két sima szettben verte meg Alexander Zverevet a négy között, míg a kanadai versenyző két szoros játszmában búcsúztatta Alekszandr Bublikot.

Jannik Sinner esélyt sem adott Alexander Zverevnek a párizsi elődöntőben, a német játékos adogatóként is csak egy gémben tudta megnehezíteni az olasz dolgát az első szettben. A második játszma legelején meglett a becsületgém Zverevnek (ehhez is bréklabdát kellett hárítania), ezt követően viszont már ismét nem tudott játékot nyerni, a négyszeres Grand Slam-győztes a maradék három bréklabdája mindegyikét kihasználta, a szervagémjeiben pedig egyaránt egy pontot engedélyezett riválisának.

A második helyen kiemelt olasz mindössze 62 perc alatt búcsúztatta a harmadikként rangsorolt ellenfelét, és készülhet a döntőre, s ha megnyeri vasárnap (15 óra, tv: Match4), visszaveszi az első helyet Carlos Alcaraztól a világranglistán.

A finálé másik résztvevője Félix Auger-Aliassime lesz, aki rövidítésben két minibrékkel nyerte meg az első szettet (amely nem hozott bréklabdát) Alekszandr Bublik ellen. A második játszma elején a kazah játékos brékelőnybe került, majd a következő két gémben mindketten elveszítették az adogatójátékukat. Bublik aztán hiába vezetett 4:2-re, az utolsó négy gémet elbukta, így a kanadai teniszező 1 óra 38 perc alatt továbbjutott.

A pályafutása második 1000-es döntőjére készülő Auger-Aliassime (az első fináléját tavaly elveszítette Andrej Rubljovval szemben) mérlege 2–2 Sinner ellen, akit azonban három éve nem győzött le. Idei két találkozójukat ugyanis egyaránt az olasz versenyző nyerte meg – Cincinnatiben 6:0, 6:2, a US Openen 6:1, 3:6, 6:3, 6:4 lett a vége.

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (6 128 940 euró, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Sinner (olasz, 2.)–Zverev (német, 3.) 6:0, 6:1
Auger-Aliassime (kanadai, 9.)–Bublik (kazah, 13.) 7:6 (7–3), 6:4

 

Legfrissebb hírek

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
11 órája

Jannik Sinner sorozatban 25. meccsét nyerte mesterversenyen

Tenisz
2026.04.28. 15:32

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18

Jannik Sinner szereplése hatással lehet a római derbire

Olasz labdarúgás
2026.04.15. 13:22

Marozsán, Fucsovics, Piros és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.04.13. 09:10

Salakon is legyőzte Alcarazt, Sinner nyert Monte-Carlóban

Tenisz
2026.04.12. 17:46

Alcaraz és Sinner döntőzik Monte-Carlóban

Tenisz
2026.04.11. 18:36

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
2026.04.09. 18:51
Ezek is érdekelhetik