Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

H. Á.H. Á.
2025.10.01. 16:50
null
Marozsán harmadszor ünnepelhetett GS-bajnok ellen (Fotó: Getty Images)
A Sanghajban zajló ATP 1000-es tenisztorna első fordulójában, szerdán a világranglistán 52. helyen álló Marozsán Fábián három játszmában felülmúlta a háromszoros Grand Slam-győztes, a rangsorban 131., a szóban forgó tornán szabadkártyával induló Stan Wawrinkát, így bejutott a második fordulóba.

A múlt héten még Pekingben szerepelt Marozsán Fábián, akinek a tornát megnyerő Jannik Sinner elleni veresége után már Sanghajban volt jelenése, ahol bizonyos szempontból különleges mérkőzés várt rá. Első alkalommal fordult ugyanis elő 25 éves éljátékosunkkal, hogy két egymást követő mérkőzésén is egy Grand Slam-győztes álljon a háló túloldalon. A négyszeres GS-bajnok olasz után ugyanis ezúttal a szabadkártyával induló, háromszoros Grand Slam-győztes Stan Wawrinka várt Marozsánra az első fordulóban.

A magyar teniszező remekül kezdte a legjobb 64 közé jutásért vívott találkozót, nem sok lehetőséget adott 40 éves svájci ellenfelének: első alkalommal elvette az adogatójátékát, és gyorsan meglépett 3:0-ra. Sőt, Marozsán a hatodik játékban ismét brékelte Wawrinkát, és innen már nem volt nehéz kiszerválnia az első játszmát, amelyet 6:1-re nyert meg alig fél óra játék alatt.

A folytatás jóval szorosabban alakult, mert ugyan a második felvonásban is Marozsánnak volt először bréklabdája, nem tudta kihasználni, nem úgy Wawrinka a negyedik játékban. Három gém múlva aztán a magyar teniszező visszavette a bréket, majd 5:4-es hátrányban a veterán svájci három játszmalabdáját hárította, de a negyediket már nem tudta, így jöhetett a döntő szett.

Ebben pedig ismét Marozsán diktálta a tempót, hamar brékelőnybe került, majd több bréklabda hárításával őrizte előnyét. A kilencedik játékban, 5:3-as előnynél fogadóként két meccslabdát még nem tudott érvényre juttatni, de a következő játékban kiszerválta a mérkőzést, 1 óra 48 perc alatt legyőzve Wawrinkát.

Ezzel Marozsán Fábián – Carlos Alcaraz és Marin Cilic megverése után – harmadszor győzött le korábbi Grand Slam-bajnokot.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Stan Wawrinka (svájci) 6:1, 4:6, 6:4
Jaume Munar (spanyol)–Fucsovics Márton 4:6, 7:5, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Alcaraz és Sinner döntőzik Monte-Carlóban

Tenisz
14 órája

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
16 órája

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
19 órája

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
2026.04.09. 18:51

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
2026.04.08. 21:25

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
2026.04.08. 18:38

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2026.04.07. 23:06

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
2026.04.07. 15:13
Ezek is érdekelhetik