Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.12.23. 00:30

Jó alkalmat kínált a számvetésre és az előretekintésre hazánk legmagasabban rangsorolt teniszezője, Marozsán Fábián évzáró sajtótájékoztatója. Ő is felemás évet zárt, akárcsak a honi sportág. Szép élmény volt a müncheni salakos 500-as torna, amelyen bejutott az elődöntőbe, a szettnyerés a Roland Garroson a későbbi győztes spanyol Carlos Alcaraz ellen, illetve az Australian Openen aratott két siker, nagyon fájdalmas emlék viszont az osztrákok elleni Davis-kupa-párharc és az első körös kiesés a US Openen a világranglista-184. Ugo Blanchet-val szemben. Mindenesetre a felszínen maradt, stabil a helye a top 100-ban (s nem a hátsó szegmensében), kérdés, mi van még benne, amit ki lehet aknázni. Fucsovics Márton sem tudott eleget hozzátenni Davis-kupa-csapatunk Ausztria elleni párharcához (konkrétan semmit, mindkét egyesét elbukta, nem úgy, mint februárban Kanadában, ahol kétszer is diadalmaskodott), de 33 évesen 55. a rangsorban, ami tiszteletet parancsoló. Winston-Salemben 250-es versenyt nyert meg, utána azonban a US Openen sérülés is hátráltatta a kanadai Denis Shapovalov ellen, sima három játszmában kikapott, Wimbledonban ellenben két kört is nyert a főtáblán szerencsés vesztesként, Bukarestben elődöntőt játszott a salakos 250-esen – még mindig kell vele számolni, kemény dió lehet az éljátékosoknak is, ha jó napot fog ki. Piros Zsombor életében először főtáblán játszhatott egy majorviadalon, a US Openen, ezzel biztosan nagy kő esett le a szívéről, most már csak a fizikai állapotát kellene rendbe tenni, hogy bírja a sorozatterhelést, ez elengedhetetlen a top 100 újbóli megközelítéséhez.

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

A legkiemelkedőbb idei történések közé tartozik Marozsán Fábián első ATP-elődöntője, Fucsovics Márton harmadik ATP-tornagyőzelme, Babos Tímea páros vb-döntője, valamint hogy év végén ismét három magyar nőt köszönthetünk a top 100-ban és egy Grand Slam-torna főtábláján.

Női játékosaink szépen felépítették magukat újra, Bondár Anna 74., Udvardy Panna 91., Gálfi Dalma 99. a ranglistán, Bondár simán megverte a US Openen az ukrán Elina Szvitolinát, Gálfi a 32 közé jutott Wimbledonban, s ott reális esélye volt a későbbi döntős amerikai Amanda Anisimova legyőzésére. Mindhárman főtáblások lesznek Melbourne-ben, az elmúlt években kisebb hullámvölgyektől eltekintve hoznak egy nem kiemelkedő, de mindenképpen elfogadható szintet. Megnéznénk már egy olyan Billie Jean King-kupa-válogatottat, amelyben egyszerre szerepelnek a legjobbjaink… Párosban Babos Tímea szintén öregbíteni tudta hazánk nemzetközi hírnevét, ismét WTA-vb-döntőt játszott, ezúttal a brazil Luisa Stefani oldalán, s bár elvesztette, az Australian Open után jó érzésekkel mehet pihenőre, ugyanis családalapítási tervei miatt felfüggeszti karrierjét.

És bizony, ahogyan már érintettük, a Davis-kupa fájdalmas pont, három fontos párharcot is elveszített 2023 óta nemzeti csapatunk hazai közönség előtt, az osztrákoktól elszenvedett szeptemberi vereséggel elesett a sorozat legjobb nyolc válogatottja közé jutástól. Februárban az Egyesült Államok ellen lehet bizonyítani Tatabányán, kellemes meglepetést szerezni, hogy a szeptemberi körnek ismét jelentős tétje legyen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Tenisz
2025.12.22. 17:08

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Így látta a 2025-ös évet a világranglista 51. helyezettje, Marozsán Fábián.

 

 

 
 

Legfrissebb hírek

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
12 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
17 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19
Ezek is érdekelhetik