Stollárék döntő szettben alulmaradtak a 2. helyen kiemelt olasz párossal szemben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.09.02. 01:19
null
Stollár Fannyék megizzasztották a Roland Garros-címvédőt (Fotó: Imago Images, archív)
Stollár Fanny a tajvani Vu Fang-hszien oldalán három szettben kikapott a 2. helyen kiemelt, Roland Garros-címvédő Sara Errani, Jasmine Paolini olasz kettőstől a US Open nyolcaddöntőjében.

Stollár Fanny és Vu Fang-hszien az első játszmában nem találta a fogást ellenfelén, s különösen nagy gond volt, hogy az adogatójátékát sem találta meg, ugyanis mind a négyet elveszítette. Egy brékkel meglett a becsületgém, de ez nem sokat osztott-szorzott, az már annál inkább, hogy a magyar teniszező 1:4-nél ápolást kért, vélhetően a derekával voltak problémái.

Az első szett vége nem is nézett ki jól, aztán a folytatás egészen máshogy festett, ugyanis rögtön brékelték a Sara Errani, Jasmine Paolini duót, majd remekül őrizték előnyüket, bréklabdát sem engedélyeztek ellenlábasaiknak. Sőt, 4:2-nél Stollár remek elütésével három bréklehetőséghez jutottak, Vu pedig meg is csinálta az elsőt, majd a páros kiszerválta a játszmát – ehhez egy szettlabda már elég volt.

A Roland Garros-győztes kettős (amelyből Errani kilencszeres GS-bajnok női és vegyes párosban, s egyesben játszott finálét Párizsban is, míg Paolininek két egyéni döntője van tavalyról) újra előszedte a nyitó szettben mutatott játékát, és 3:2-nél kihasználta egyetlen bréklabdáját. A magyar, tajvani duónak nem volt sansza a visszbrékre, a 2. helyen kiemelt olaszok a második meccslabdájukból lezárták az 1 óra 48 perces összecsapást.

Erranira és Paolinire a negyeddöntőben a 7. helyen kiemelt Asia Muhammad, Demi Schuurs amerikai, holland kettős vár, a négy között pedig a Babos Tímea, Luisa Stefani páros jöhet szembe, amennyiben a duók továbbjutnak kedden.

US OPEN, NEW YORK (40 412 800 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Sara Errani, Jasmine Paolini (olaszok, 2.)–Stollár Fanny, Vu Fang-hszien (magyar, tajvani) 6:1, 2:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
Tegnap, 8:45

Bondár Anna nyolcaddöntőbe jutott a madridi tenisztornán

Tenisz
2026.04.25. 13:28

Tenisz: Bondár legyőzte a korábbi világbajnok Szvitolinát Madridban

Tenisz
2026.04.23. 13:51

Billie Jean King-kupa: az Egyesült Államok lesz a mieink ellenfele az élvonalba jutásért

Tenisz
2026.04.23. 13:15

Stollárék párosa a negyeddöntőben búcsúzott a stuttgarti tenisztornán

Tenisz
2026.04.15. 20:39

Swiatek elárulta, miért választotta Nadal egykori edzőjét

Tenisz
2026.04.14. 14:33

Stuttgarti tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
2026.04.13. 17:27

Győzelem a franciák ellen, osztályozót vívhat a magyar csapat a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2026.04.10. 17:42
Ezek is érdekelhetik