Parázs szócsata a US Openen, veszekedett ellenfelével a korábbi Garros-bajnok

2025.08.28. 10:36
null
Ebből már aligha lesz békülés... (Fotó: Getty Images)
A 2017-es Roland Garroson győztes Jelena Ostapenko 7:5, 6:1-re kikapott a párosban világelső, hazai közönség előtt szereplő Taylor Townsendtől, a meccs azonban heves veszekedésről marad emlékezetes.

A kézfogás után ugyanis a 25. kiemelt lett teniszező, hangosan nehezményezte, hogy ellenfele nem kért elnézést egy fontos pillanatban a hálón megpattant labdáért, s az amerikai csak annyit mondott, hogy nincs miért bocsánatot kérnie.

Azt mondta nekem, hogy bunkó és tanulatlan vagyok, és csak várjam ki, amikor nem Amerikában találkozunk

– részletezte Townsend, aki hozzátette, ő inkább hagyja a teniszütőjét „beszélni”.


Ostapenko a mérkőzést követően közösségi oldalán mélyült bele a történtekbe, a következőket írta:

A teniszben vannak bizonyos szabályok, amelyeket a legtöbb játékos betart, és ez volt az első alkalom, hogy ilyesmi történt velem. Ha valaki a hazájában játszik, attól még nem tehet meg bármit, nem viselkedhet úgy, ahogy akar.

Ostapenko szerint Townsend már a bemelegítésnél is sportszerűtlenül viselkedett, ezért is húzta őt fel ennyire az amerikai...

TENISZ
US OPEN, 2. FORDULÓ, NŐI EGYES
Townsend (amerikai)–Ostapenko (lett, 25.) 7:5, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04
Ezek is érdekelhetik