Piros Zsombor magabiztos győzelemmel kezdett Zugban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.07.22. 18:26
null
Piros Zsombor győzelemmel kezdett (Fotó: Imago Images, archív)
Piros Zsombor továbbjutott az első fordulóból a svájci Zugban zajló challenger-tenisztornán, miután 6:3, 6:2-re nyert a hazai közönség előtt pályára lépő Alexander Ritschard ellen.

A világranglistán 168. helyen álló Piros Zsombor első kiemeltként szerepel a tornán, s kezdésként a svájci Alexander Ritschard (ATP-314.) ellen lépett pályára, akivel szemben 1–1-re állt eddig. A magyar teniszező 2:1-es vezetésénél még nem tudott élni három bréklabdájának egyikével sem, ám ellenfele következő szervagémjénél már kihasználta a második lehetőségét, majd végig is vitte a brékelőnyt.

A 25 éves játékosunk a második játszmát rögtön brékkel kezdte, majd 3:1-nél ismét megnyerte ellenfele adogatójátékát, és nem okozott gondot számára lezárni a meccset, első mérkőzéslabdája kihasználásával ért véget a 62 perces összecsapás.

Piros a következő körben a bosnyák Nerman Faticcsal (ATP-248.) találkozik, akitől tavaly kikapott, egy évvel korábban viszont megverte – mindkétszer három szettben.

ATP 125-ös torna, Zug (181 250 euró, salak)
Egyes, 1. forduló
Piros Zsombor (1.)–Alexander Ritschard (svájci) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Marozsán győzött, Fucsovics kikapott a madridi ATP-torna első fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 14:55

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18

Djokovics biztosan nem indul a madridi tornán

Tenisz
2026.04.17. 13:55

Piros Zsombor nyerte a madridi challengertornát

Tenisz
2026.04.12. 14:57

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
2026.04.11. 16:24

Novak Djokovics a 2028-as olimpiával vonulna vissza

Tenisz
2026.04.11. 13:35

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
2026.04.10. 16:05
Ezek is érdekelhetik