Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.07.30. 17:15
null
Bondár Anna nem jutott be a legjobb nyolc közé (Fotó: Getty Images, archív)
Bondár Anna kiesett a második fordulóban a Varsóban zajló WTA 125-ös kemény pályás tenisztornán, miután három szettben kikapott az orosz Alina Kornyejevától.

Annak ellenére, hogy Alina Kornyejeva még csak 18 éves, a világranglistán 60. Bondár Anna már összecsapott vele – a 2024-es Australian Open selejtezőjében az orosz teniszező 6:3, 6:3-ra nyert. Ezúttal a varsói challengertorna volt a helyszín, és a magyar játékos rögtön brékelt a találkozón, majd 2:1 után a következő négy játékban egyikük sem tudta hozni a szervagémjüket. A szeghalmi sportoló ezt követően 5:4-nél adogathatott a szettért, és első játszmalabdáját kihasználva előnybe is került.

A második felvonásban hiába volt kilenc bréklabda (ebből Bondárnak kettő jutott), csak egy elbukott adogatójátékot hozott a szett, és mivel Kornyejeva brékelt, összesítésben kiegyenlített. A harmadik játszma elején a magyar játékos semmire bukta el a szervagémjét, majd 2:4-es hátránynál újra brékelte ellenfele, s a pontok 55 százalékát megnyerő moszkvai teniszező a második meccslabdájával élve lezárta a 2 óra 29 perces mérkőzést.

A világranglista-203. Kornyejeva a negyeddöntőben a japán Hontama Mait három szettben legyőző andorrai Victoria Jiménez Kasintsevával találkozik.

WTA POLISH OPEN, VARSÓ (115 ezer dollár, kemény pálya)
Egyes, 2. forduló (nyolcaddöntő)
Alina Kornyejeva (orosz)–Bondár Anna (1.) 4:6, 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Snajgyer nyerte a tokiói tenisztornát, Dart győzött Kantonban

Tenisz
2026.11.01. 13:40

Jelena Ribakina sérülés miatt nem állt ki a negyeddöntőre Tokióban

Tenisz
2026.10.30. 12:45

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Bondár Anna párosban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2026.10.27. 13:57

Stollár Fanny ismét a legjobb 50 között van a páros-világranglistán

Tenisz
2026.10.26. 13:07

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35

Udvardy Panna: Legalább egy őszinte beszélgetést megérdemeltem volna

Tenisz
2026.10.21. 20:18

Stollárék kiemeltet legyőzve jutottak negyeddöntőbe a ningpói tenisztornán

Tenisz
2026.10.21. 12:46