Bondár Anna döntőbe jutott Hamburgban

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.07.19. 16:29
Bondár Anna szetthátrányból fordított (Fotó: Getty Images)
A hetedik helyen kiemelt Bondár Anna bejutott a Hamburgban zajló WTA-tenisztorna döntőjébe, miután a legjobb négy között szetthátrányból fordítva legyőzte a szlovén Kaja Juvant.

Bondár Anna német, osztrák és orosz ellenfelet győzött le Hamburgban, és az elődöntőben a szlovén Kaja Juvannal találkozott, aki 130 hellyel állt mögötte a világranglistán.

A két teniszező Hamburgban találkozott először egymással, az első szettben egyikük sem hozta biztosan az adogatásait: Bondár négyszer, Juvan pedig háromszor bukta el a szerváját, így a szlovén került játszmaelőnybe.

A második szettet jól kezdte Bondár, az első három játékot megnyerte. A magyar teniszező brékelőnye kitartott a játszma végéig, Juvan előtt csak 5:3-nál adódott bréklabda, de azzal sem tudott élni.

A harmadik felvonásban Bondár gyorsan lebrékelte Juvant, a saját adogatásait pedig biztosan hozta, így szetthátrányból fordítva, 2 óra 19 perc alatt bejutott a döntőbe, amelyben a francia Lois Boisson lesz az ellenfele. Bondár először játszhat 250-es tornán finálét.

WTA 250-ES TORNA, HAMBURG (275 000 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Boisson (francia, 5.)–Jasztremszka (ukrán, 2.) 6:1, 7:6 (7–5)
Bondár Anna (7.)–Kaja Juvan (szlovén) 5:7, 6:3, 6:4

 

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
5 órája

Biztossá vált, hogy Ribakina zárja az évet a világranglista élén

Tenisz
2026.10.29. 15:06

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

Stollárék sikerrel vették az első akadályt Kantonban

Tenisz
2026.10.28. 08:06

Bondár Anna párosban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2026.10.27. 13:57

Stollár Fanny ismét a legjobb 50 között van a páros-világranglistán

Tenisz
2026.10.26. 13:07

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35