Tenisz: Marozsán továbbjutott Halléban

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 14:15
null
Győzelemmel kezdett Marozsán Fábián a hallei füvön (Fotó: Getty Images)
Megnyerte első meccsét a hallei ATP 500-as füves pályás tenisztornán Marozsán Fábián, aki három játszmában győzte le a világranglistán magasabban rangsorolt szerb Miomir Kecmanovicsot.

Elvesztette első játszmáját Miomir Kecmanovics ellen Marozsán Fábián a hallei ATP 500-as tenisztorna első fordulójában. Az ötven percig tartó szettben mindkét játékos viszonylag magabiztosan hozta az adogatásait, s bár Marozsánnak két, ellenfelének három bréklabdája is volt, egyikük sem tudta elnyerni a másik szervagémjét. Ebből adódóan a szett rövidítésben dőlt el, amelyben a szerb teniszező koncentrált jobban, így 7–3-ra megnyerte a tie break-et, 7:6-ra pedig az első felvonást.

Ami nem jött össze egyikőjüknek sem az első játszmában, egyből sikerült Marozsánnak a másodikban, aki rögtön az első gémben – ráadásul relatíve könnyedén – elvette Kecmanovics szerváját, így brékelőnybe került. A szerb versenyzőnek 2:1-es Marozsán-vezetésnél ötször is megvolt a lehetősége, hogy visszavágjon magyar kollégájának, ám Marozsán végül megnyerte a játékot, s mivel a saját adogatásait rendre hozta, 6:4-re a szettet is.

A harmadik játszmában is roppant magabiztosan és megbízhatóan szerváló Marozsán mindössze két bréklabdát engedélyezett riválisának, ám azokat is hárította. Ő viszont 4:4-nél az első ilyen lehetőségét kihasználta, majd hozta a saját adogatását, és 6:7, 6:4, 6:4-re megnyerte a mérkőzést a világranglistán magasabban, a 47. helyen jegyzett ellenfelével szemben. 

A magyar játékos menedzsmentjének hétfő esti közleménye szerint a világranglistán 58. helyen álló teniszező vállsérülés miatt mondta le a múlt heti stuttgarti tornát, így több ideje maradt készülni az újabb borításra.

„Kisebb gond volt a tricepszemmel, és nem akartuk kockáztatni, hogy rásérülök, mielőtt teljesen rendbe jön az izom. Azt sem bánom, hogy így tovább edzettem füvön a tornák előtt, mivel ez a második olyan szezonom, hogy ezen a borításon is rendesen játszom, előtte 2023-ban csak Wimbledonban léptem pályára, egyébként salaktornákat játszottam. Azt gondolom, hogy alapvetően jó meccs volt, előzetesen is arra számítottam, hogy nagyon kiegyenlített találkozó lesz, hiszen hasonló a játékunk” – mondta Marozsán Fábián. Hozzátette: füves borításon a sok bréklabda sem feltétlenül jelent nagy előnyt, könnyebben vissza lehet hozni, mint salakon vagy kemény pályán.

„Gyors labdameneteket játszottunk, sok volt a nyerő, sok a hiba is, az kicsit fáj, hogy a rövidítésben volt egy megingásom és elveszítettem az első szettet, de aztán a szünet után gyorsan elvettem ellenfelem adogatását, ami megalapozta a második játszma hangulatát. Gyorsítottam a játékon, agresszívabb voltam, ami rosszul is elsülhet, hiszen kockáztattam, de most bejött, és megfordítottam a meccset” – magyarázta a 25 éves teniszező. A füves borításról elmondta, továbbra sem a kedvence, de a mérkőzésen ezúttal működtek a támadásai, és volt több jó röptés megoldása is, illetve valamivel magabiztosabbnak érezte a mozgását, mint az elmúlt évben.

Marozsán a nyolcaddöntőben a Hurkacz–Machác meccs győztesével méri össze erejét, s ha ott is sikerrel jár, a világelső Jannik Sinner, vagy a világranglistán 45. Alekszandr Bublik lehet az ellenfele a negyeddöntőben.

ATP 500-AS TORNA, HALLE (2 522 220 euró, fű)
1. FORDULÓ
Marozsán (magyar)–Kecmanovics (szerb) 6:7 (3–7), 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
9 órája

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
21 órája

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
2025.07.29. 19:19

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Marozsán Fábián két szettben kikapott, búcsúzott a washingtoni tornától

Tenisz
2025.07.23. 00:56

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03

Marozsán meggyőző játékkal jutott tovább a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.21. 18:33
Ezek is érdekelhetik