Bondár Anna pénteken két meccset nyert párosban, döntőbe jutott svájci partnerével Antalyában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.04.04. 17:53
Bondár Anna döntőt játszik párosban az antalyai tornán (Fotó: Getty Images, archív)
Bondár Anna a svájci Simona Waltert oldalán pénteken előbb az elődöntőbe, majd a fináléba is bejutott az Antalyában zajló WTA 125-ös tenisztornán, miután búcsúztatta a második és a harmadik kiemeltet is.

Mivel a hét elején csúszott a program Antalyában, feltorlódtak a páros mérkőzések, így aztán pénteken két összecsapás vár Bondár Annára, aki így összesen három találkozót vívott meg ezen a napon, mivel korábban egyesben is pályára lépett – mint beszámoltunk róla, 6:4, 6:2-es vereséggel búcsúzott az argentin Solana Sierrával szemben.

Az egyesben legmagasabban jegyzett magyar teniszező a svájci Simona Waltert oldalán előbb a második helyen kiemelt orosz Amina Ansba, Jelena Pridankina kettőssel mérkőzött meg, amelyet sima két szettben győztek le mindössze 60 perc alatt a negyeddöntőben. Egy óra múlva következett az elődöntő, ahol a harmadik kiemelt cseh duó, Jesika Malecková és Miriam Skoch várt rájuk. Az első játszmát magabiztosan nyerte meg a magyar, svájci kettős, a másodikat viszont simán elveszítette, majd a mindent eldöntő szuper tie-breakben ismét Bondárék bizonyultak jobbnak, így megnyerték a 78 perces meccset.

A fináléban az Alicia Barnett, Elixane Lechemia brit, francia párossal találkozik a magyar, svájci duó, a mérkőzés a tervek szerint szombaton 9.30-kor kezdődik.

WTA 125-ÖS TORNA, ANTALYA (115 ezer dollár, salak)
PÁROS
Negyeddöntő
Bondár Anna, Simona Waltert (magyar, svájci)–Amina Ansba, Jelena Pridankina (oroszok, 2.) 6:1, 6:2
Elődöntő
Bondár Anna, Simona Waltert (magyar, svájci)–Jesika Malecková, Miriam Skoch (csehek, 3.) 6:2, 1:6, 10–2

Tenisz
2025.04.04. 12:00

Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott az antalyai tornán

A világranglistán 96. magyar játékos a nyolc között a 8. helyen kiemelt argentin Solana Sierrával találkozott.

 

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: húsz százalékkal nőnek a pénzdíjak Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 14:30

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
2026.06.08. 09:52

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Simán megverte Kosztyukot, a 19 éves Andrejeva bejutott a Roland Garros döntőjébe

Tenisz
2026.06.04. 16:41

Arina Szabalenka: Legszívesebben azonnal abbahagynám a teniszt

Tenisz
2026.06.03. 18:26

Újabb óriási meglepetés a Roland Garroson: Szabalenka szettelőnyről kikapott a negyeddöntőben

Tenisz
2026.06.03. 15:57

Bejutott az elődöntőbe a Roland Garros lengyel meglepetésembere

Tenisz
2026.06.03. 13:39

Serena Williams Londonban és Berlinben is pályára léphet

Tenisz
2026.06.01. 13:55
Ezek is érdekelhetik