Australian Open: Sonego egyedi „rekordot” mondhat magáénak

H. Á.H. Á.
2025.01.20. 13:33
Sonego és a lemezborító
A teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen statisztikák kedvelői körében talán heveny szívdobogást okoz, amire egy szabadúszó teniszszakíró, Bastien Fachan hívta fel a figyelmet az Australian Openen hétfőn hajnalban Lorenzo Sonego győzelmével véget ért Learner Tien elleni negyeddöntő után. Sikerével a pályafutása során Grand Slam-tornán először negyeddöntőző olasz lett ugyanis az első GS-negyeddöntős férfi teniszező, akinek több mint másfélmilliós hallgatottságot ért el egy dala a népszerű zene- és podcastmegosztó oldalon, a Spotifyon.

Sonego jó pár éve már, hogy zenei karrierbe is kezdett a tenisz mellett – persze azért a prioritás még a sporté. Az olasz teniszezőnek eddig három kislemeze jelent meg, mind a három szám meghallgatható a teniszező Spotify-profilján. 

Az AlterEdo művésznevű társával közösen jegyzett három dal közül az elsőként, 2021-ben rögzített Un solo secondo című messze a legsikeresebb. 

„Először csak hobbiból, poénból írtunk néhány számot a legjobb barátommal, aztán gondoltuk, hogy az egyiket feldobjuk a Spotifyra. Aztán egy hónappal ezelőtt vettük észre, hogy elérte az egymillió lejátszást az Un solo secondo, és eléggé meg is voltunk döbbenve” – mesélte a dal keletkezésének körülményeiről Sonego még 2023 márciusában, amikor a Dubaiban rendezett ATP 500-as tornán szerepelt.

Nos, az alábbi dal az azóta eltelt közel két év során elérte, sőt mára meg is haladta a másfél milliós lejátszást.

 

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44