Brisbane-ben kezd Murrayvel Djokovics

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 07:11
Az idén visszavonuló Andy Murray (balra) egyelőre az Australian Openig segíti Novak Djokovicsot (Fotó: Getty Images)
A 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovics szerdán bejelentette, az új idényben a brisbane-i 250-es tornán vesz részt először úgy, hogy az edzéseit már Andy Murray irányítja. Carlos Alcaraz is új edzővel dolgozik együtt Samuel López személyében.

Mindent belead Novak Djokovics (ATP-7.), hogy készen álljon a 2025-ös Australian Openre – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 24-szeres Grand Slam-győztes teniszező az idény első tornáján, a december 31. és január 7. között esedékes brisbane-i 250-es versenyen már pályára lép. Ezt Djokovics jelentette be szerdán – továbbá így ez lesz az első viadal, melyen Djokovics Andy Murray „tanítványaként” szerepel. Mint ismert, immár a párizsi olimpia után visszavonuló, háromszoros Grand Slam-győztes skót Murray segíti Djokovics felkészülését, egyelőre a melbourne-i majortornával bezárólag.

„Izgatottan várom az ausztráliai idénykezdetet Brisbane-ben, hogy újra a Pat Rafter Arenában játszhassak, és ismét átélhessem az ausztrál szurkolók keltette elképesztő hangulatot és biztatást. Remélhetőleg felejthetetlen versenyben lesz részem” – mondta Djokovics, aki kereken századik ATP-tornagyőzelmére hajt.

A szerb nagyágyú tovább erősíti azt a brisbane-i mezőnyt, amelyet eddig sem akárkik alkottak: az első nyolc kiemeltet kivétel nélkül a legjobb 30 tagjai adják a legfrissebb nevezési lista szerint, Djokovics mellett számíthatunk többek között Grigor Dimitrov (10.), Holger Rune (13.) és Frances Tiafoe (18.) részvételére is.

Carlos Alcaraz (3.) ugyancsak új edzővel dolgozik együtt, Juan Carlos Ferrero mellett Samuel Lópezzel, derült ki a spanyol Marca tudósításából. López az elmúlt kilenc évben Pablo Carreno Bustát készítette fel – érdekesség, hogy egyidőben a korábbi világelső Ferrero edzői csapatának is tagja volt, sőt, a négyszeres Grand Slam-bajnok Alcaraznak sem lehet ismeretlen, korábban a 2022-es miami 1000-es, a 2023-as Queen’s Clubban rendezett 500-as tornán, valamint az idei Australian Openen segítette a spanyol kiválóság felkészülését – előbbi kettőt Alcaraz megnyerte. López a februári, rotterdami 500-ason tölti be először új állását.

 

Legfrissebb hírek

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
7 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
Tegnap, 18:58

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
Tegnap, 18:32

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
Tegnap, 9:04

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér, de nem lesz ott Melbourne-ben

Tenisz
Tegnap, 7:36

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2025.12.25. 09:58

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30
Ezek is érdekelhetik