Fucsovics cseh ellenfelet kapott, Marozsánra Medvegyev várhat a US Open második fordulójában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 18:39
Fucsovics Mártonra nem vár könnyű mérkőzés a US Open első fordulójában (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton Jirí Leheckával, Marozsán Fábián selejtezős ellenféllel, míg a hölgyeknél Bondár Anna Bernarda Perával találkozik az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open hétfőn rajtoló főtáblás küzdelmeinek első fordulójában.

 

Fucsovics Márton a 32. helyen kiemelt, cseh Jirí Leheckával csap össze, akivel eddig csak egyszer találkozott: idén Dubaiban 6:4, 3:6, 7:5-re kikapott tőle. A világranglistán 79. magyar teniszező mellett szól viszont, hogy a 22 éves cseh játékos még egyszer sem élte túl a US Open első körét. Jó hír még az is, hogy a továbbjutó mindenképp selejtezős ellenfelet kap a második fordulóban.

A világranglistán 49. helyen álló Marozsán Fábián ellenfelének kiléte még nem ismert, mivel az olyasvalaki lesz, aki a selejtezőből érkezik. Viszont az már biztos, hogy ha a magyar játékos továbbjut, akkor a Dusan Lajovics–Danyiil Medvegyev párharc győztesével mérkőzhet meg, ami semmiképp sem ígérkezik könnyű feladatnak.

A hölgyeknél Bondár Annára a világranglistán négy hellyel előrébb álló, azaz 77., horvát származású, de már 11 éve amerikai színekben versenyző, 29 esztendős Bernarda Pera vár. Nem jó előjel, hogy eddigi két találkozásukkor egyaránt a horvát-amerikai játékos nyert: két éve a budapesti elődöntőben 6:3, 6:4-re, idén a római torna selejtezőjében pedig 3:6, 6:4, 6:2-re. Bondár továbbjutása esetén az amerikai Lauren Davis vagy a 15. kiemelt, orosz Anna Kalinszkaja jöhet szembe a legjobb 64 között.

Több magyarnak nincs esélye felkerülni a főtáblára: Piros Zsombor és Gálfi Dalma a selejtező első fordulójában búcsúzott – Udvardy Panna vállsérülés miatt korábban visszalépett –, míg Babos Tímea csak a párosok főtábláján szerepel New Yorkban.

A férfiaknál igazi slágermeccs nem várható az első körben, a világelső Jannik Sinner az amerikai Mackenzie McDonalddal, Novak Djokovics és Carlos Alcaraz pedig selejtezős ellenféllel mérkőzik meg. A nőknél világranglista-vezető Iga Swiatek és a második helyen álló Arina Szabalenka egyaránt kvalifikációból érkező versenyzőt kap, viszont kiemelendő a 2021-es US Open-bajnok Emma Raducanu és a 2020-as Australian Open-győztes Sofia Kenin csatája az első fordulóból.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
4 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

US Open: Granollers és Zeballos végső sikere férfi párosban

Tenisz
2025.09.06. 21:12

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

A Babosékat kiejtő kanadai, új-zélandi kettős nyerte meg a női párost a US Openen

Tenisz
2025.09.05. 20:28

Szabalenka és Anisimova játssza a női döntőt a US Openen

Tenisz
2025.09.05. 08:13
Ezek is érdekelhetik