Bondár Anna párosban is búcsúzott a jászvásári tornán

2024.07.24. 19:51
Bondár Annáék mérkőzése a második szettben szakadt félbe, majd két és fél órás szünet után folytatódott (Fotó: Getty Images, archív)
Bondár Anna a szerb Olga Daniloviccsal az oldalán esőszünettel tarkított mérkőzésen két játszmában kikapott a negyedik helyen kiemelt Angelica Moratelli, Sabrina Santamaria olasz, amerikai kettőstől a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló, 267 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna páros negyeddöntőjében.

 

Bondár Anna – aki szerda kora délután az egyes negyeddöntőjében kikapott páros partnerétől – és társa hamar 3:0-s hátrányba került, azonban két brékkel egyenlített. Az esélyesebbnek tartott olasz, amerikai duó rendezte sorait, és háromnegyed óra alatt előnyhöz jutott.

A második játszmában 1:1-nél vette el a Moratelli, Santamaria kettős riválisa szervajátékát, és már 4:3-ra vezetett, amikor eső miatt félbeszakadt az összecsapás. Az időjárás-előrejelzés szerint a nap hátralevő részében esős idő lesz Jászvásáron, így szerdán már aligha folytatódik a mérkőzés.

FRISSÍTÉS

Két és fél óra várakozás után folytatódhatott a találkozó. A mérkőzés végén Bondáréknak volt három bréklabdájuk, de nem éltek vele, így 6:3-ra elbukták ezt a szettet és vele a meccset is, tehát a Hajdúszoboszló SE teniszezője az egyes után párosban is a nyolc között búcsúzott.

WTA 250-ES TORNA, JÁSZVÁSÁR (267 000 dollár, salak)
Páros, negyeddöntő
Angelica Moratelli, Sabrina Santamaria (olasz, amerikai, 4.)–Bondár Anna, Olga Danilovics (magyar, szerb) 6:4, 6:3
Egyes, negyeddöntő
Olga Danilovics (szerb)–Bondár Anna (8.) 7:5, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Elbukta a rövidítést, így kiesett Bondár és Gálfi párosa Austinban

Tenisz
52 perce

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
2026.02.23. 23:05

Marozsán rontott, Fucsovics javított a világranglistán

Tenisz
2026.02.23. 09:38

Austini tenisztorna: három magyar a mezőnyben

Tenisz
2026.02.22. 13:31

Dubai tenisztorna: Stollár búcsúzott párosban

Tenisz
2026.02.15. 11:05

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Tenisz-világranglisták: Fucsovics, Bondár és Udvardy is javított

Tenisz
2026.02.09. 16:47

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
2026.02.07. 00:13
Ezek is érdekelhetik