Zverev három szettben bedarálta De Minaurt, elődöntős a Garroson

M. B.M. B.
2024.06.05. 23:42
Alexander Zverev (Fotó: Getty Images)
Alexander Zverev jutott be utolsóként az idei Roland Garros elődöntőjébe, miután három szettben legyőzte a 11. kiemelt Alex De Minaurt.

 

Kiegyenlített csatát hozott az első játszma: Zverev a harmadik játékban brékelte a 11. helyen kiemelt ausztrált, aki a következő játékban elvette a német adogatását. A világranglista 4. helyén álló Zverev 3:3-nál újra elvette De Minaur szerváját, s ez végül elégnek bizonyult a játszma megnyeréséhez. 

A második szett a végsőkig kiélezett volt: egy-egy brék ugyan mindkét oldalon összejött, de miután De Minaur 6:5-nél elpuskázta a játszmalabdáját, a rövidítés döntött: ezt a német bírta jobban, így már csak egy szettre volt szükség a négy közé jutáshoz.

A harmadik felvonást Zverev kezdte jobban, 3:2-nél elvette De Minaur adogatását, majd saját játszmáját hozva egy gémre került a meccs megnyerésétől. Az ausztrál a veszélyt érezve összekapta magát, hozta a szervajátékát, majd visszabrékelte németet, de végül ez is kevésnek bizonyult: 5:4-nél Zverev szinte mindent visszaütött, majd brék-, illetve meccslabdához jutott, s ezt értékesítve bejutott az elődöntőbe, ahol a Novak Djokovics visszalépése miatt extra pihenőt kapó Casper Ruud lesz az ellenfele.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS (salak, 53 478 000 euró)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
FÉRFIAK
Zverev (német, 4.)–De Minaur (ausztrál, 11.) 6:4, 7:6 (7–5), 6:4
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Ruud (norvég, 7.)–Zverev (német, 4.)
Alcaraz (spanyol, 3.)–Sinner (olasz, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Sinner újra megmutatta, miért a világ legjobbja, Zverev egyre veszélyesebb – a wimbledoni döntősök nyilatkozatai

Tenisz
2026.07.12. 22:25

Nézze meg a wimbledoni torna döntőjének legszebb labdameneteit! – videó

Tenisz
2026.07.12. 22:07

Sinner parádés tenisszel, szetthátrányból védte meg a címét Wimbledonban

Tenisz
2026.07.12. 21:01

Wimbledon: Zverev véget vetett a brit csodának, ő az első döntős a férfiaknál

Tenisz
2026.07.10. 17:00

Wimbledon: szettet sem veszített a kilencedik kiemelt ellen, elődöntős a szabadkártyás angol teniszező

Tenisz
2026.07.08. 18:45

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
2026.07.02. 20:12

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21