Tenisz: Sinner visszalépett, Medvegyev feladta az negyeddöntőt Madridban

Sári RolandSári Roland
2024.05.02. 21:14
Medvegyev szemmel láthatóan fájdalmakkal küzdött a negyeddöntőben (Fotó: Getty Images)
A Madridban zajló ATP-1000-es mesterverseny csütörtöki negyeddöntői közül egyik találkozót sem játszották végig, hisz Jannik Sinner még a meccse előtt visszalépett, míg nem sokkal később a másik párosításban Danyiil Medvegyev a mérkőzése közben adta fel a küzdelmet.

A világranglistán második olasz játékos a hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy hátfájdalmai miatt biztosan nem tudja folytatni a madridi tornát, így ellenfele, a kanadai Felix Auger-Aliassime játék nélkül jutott az elődöntőbe. 

„Nagyon szomorú vagyok, hogy vissza kellett lépnem a következő meccsem előtt Madridban. Egész héten zavart a csípőm és lassan egyre fájdalmasabb volt. Megfogadom az orvosok tanácsát és nem játszom tovább, mielőtt tovább romolna az állapota” – írta Jannik Sinner

Nem sokkal később pedig a másik negyeddöntőben sem teljesen a pályán dőlt el a továbbjutó személye. 

Az elején a felek stabilan hozták az adogatásaikat, így szinte fej fej mellett haladtak. Aztán egy furcsa eseménysort láthattunk, hiszen az orosz játékos szólt az orvosi stábjának, hogy ellátásra szorul, mert állítása szerint nem tudott mozogni. A világranglista-4. ugyan rövidesen visszatért a pályára, de már ekkor is látszott, hogy nincs százszázalékos állapotban. A 23 szoros Grand-Slam-győztes Rafael Nadalt a nyolcaddöntőben kiverő Jirí Lehecka ezt kihasználva végül 6–4-re sikeresen megnyerte az első szettet és a másodikra már nem is volt szükség. Danyiil Medvegyev ugyanis továbbra is fájdalmakkal küzdött, így kénytelen volt a második játszma előtt feladni a találkozót. 

A cseh teniszező a másik mérkőzés szerencsés továbbjutója, Auger-Aliassime ellen lép pályára a mesterverseny elődöntőjében. 

TENISZ
ATP 1000-ES TORNA, MADRID (9 249 713 euró, salak)
NEGYEDDÖNTŐ
Auger-Aliassime (kanadai)–Sinner (olasz, 2.) – Sinner visszalépett
Lehecka (cseh, 30.)–Medvegyev (orosz, 3.) 6:4 – Medvegyev az első játszma után feladta


 

 

Legfrissebb hírek

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
12 órája

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
22 órája

Marozsán nem jutott be a fináléba, szettelőnyről kikapott a mallorcai tenisztorna elődöntőjében

Tenisz
2026.06.26. 20:31

Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.16. 14:25

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
2026.06.08. 08:47

Berrettini megsérült, Arnaldi játszhat olasz házi elődöntőt a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.03. 22:49

Cobolli legyőzte Auger-Aliassime-ot, biztosan lesz olasz férfi játékos a Roland Garros döntőjében

Tenisz
2026.06.03. 19:49

Roland Garros: a tenisz történetének egyik legnagyobb meglepetése Sinner veresége

Tenisz
2026.05.29. 10:33
Ezek is érdekelhetik