Rafael Nadal megszorongatta Alexander Zverevet, de búcsúzott a Roland Garroson

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 23:59
Fotó: Getty Images
A 37 éves Rafael Nadal a negyedik helyen kiemelt Alexander Zverevvel csatázott az idei Roland Garros első fordulójában – a meccset végül a negyedik helyen kiemelt német nyerte meg három szettben.

1. SZETT: ZVEREV KÖNNYEDÉN NYERT 

Erősen kezdett a német, s az első játékot semmire hozva rögtön brékelte Nadalt. Ezt követően kiegyenlítődött a játék, s mindkét fél hozni tudta az adogatását egészen 5:3-ig, amikor Zverev ismét elvette a spanyol szerváját, s ezzel a játszmát is behúzta.

2. SZETT: ZVEREV RÖVIDÍTÉSSEL NYERT

A második játszma kiegyenlített játékot hozott, majd 2:2-nél Nadal elvette Zverev adogatását. A német erre 5:4-es spanyol vezetésnél tudott válaszolni így – miután több brékre nem került sor – rövidítésbe torkollott a szett. A rövidítést jobban bírta Zverev, így egy játszmára került a továbbjutástól.

3. SZETT: NADAL ELFOGYOTT, ZVEREV NAGY CSATÁBAN NYERT

A harmadik játszmában a meccsben maradásért játszott a „salak királya”, s miután ő és Zverev is brékelt a meccs elején, 2:2-nél óriási csatában Nadal a német négy (!) bréklabdáját hárítva hozta az adogatását. Ezt követően viszont lehetett érezni, hogy a legendás teniszező fizikailag már nem tudja tartani a tempót, így végül nem volt túl meglepő, Zverev további két brékkel behúzta a szettet, és végül a meccset is.

A mérkőzés utáni interjúban a 37 éves ikon azt mondta, hogy noha nagy esély van arra, hogy többet nem tér vissza a párizsi GS-tornára, száz százalékosan ezt még nem jelentheti ki, mivel sokkal jobban érzi magát, mint két hónappal ezelőtt. A korszakalkotó klasszis hozzátette, hogy az olimpián visszatérne a Philippe Chatrier Stadionba, ahol párosban akár az utódjának tartott Carlos Alcaraz oldalán is elindulhatna.


A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A férfi egyes hétfői műsora igazán komoly meglepetéseket nem hozott – maximum a brit Norrie és a francia Fils kiesése borította a papírformát, de ők is hasonló erőt képviselő ellenfelektől kaptak ki. Továbbment így Jannik Sinner, Tommy Paul és Karen Hacsanov is. 

A női egyes mai sokkját a hatodik helyen kiemelt Maria Szakkari kiesése jelentette, a görögöt a világranglista 88. helyén jegyzett Varvara Gracheva három szettben búcsúztatta. Rajta kívül minden kiemelt hozta a saját mérkőzését, így a világelső Iga Swiatek, a harmadik helyen kiemelt Coco Gauff, vagy épp Onsz Dzsabur is. A korábbi Grand Slam-győztesek közül a tavalyi wimbledoni bajnok Markéta Vondrousová, illetve a 2019-es US Open-győztes Bianca Andreescu is biztosította helyét a második fordulóban.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
1. forduló (a 64 közé jutásért)
FÉRFIAK
Sinner (olasz, 2.)–Eubanks (amerikai) 6:3, 6:3, 6:4
Shelton (amerikai, 15.)–Gaston (francia) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4
Sztefanosz Cicipasz (görög, 9.)–Fucsovics Márton 7:6 (9–7), 6:4, 6:1
Auger-Aliassime (kanadai, 21.)–Nisioka (japán) 6:2, 6:4, 6:4
Sevcsenko (kazah)–Karacev (orosz) 6:4, 4:6, 1:6, 6:1, 6:4
Kvon Szun Vu (dél-koreai)–Ruusuvuori (finn) 6:3, 6:4, 6:3
Zverev (német)–Nadal (spanyol) 6:3, 7:6 (7–5), 6:3
Arnaldi (olasz)–Fils (francia, 29.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:2
Hacsanov (orosz, 18.)–Nagal (indiai) 6:2, 6:0, 7:6 (7–5)
Kovalík (szlovák)–Giron (amerikai) 7:6 (7–3), 6:4, 3:6, 7:6 (7–5), 6:2 
Báez (argentin, 20.)–Heide (brazil) 4:6, 6:3, 6:1, 4:6, 6:3 
Kotov (orosz)–Norrie (angol, 32.) 4:6, 6:3, 3:6, 7:6 (7–5) 
Monfils (francia)–Seyboth Wild (brazil) 6:2, 3:6, 6:3, 6:4
Shapovalov (kanadai)–Van Assche (francia) 6:3, 6:4, 6:4
Paul (amerikai, 14.)–Cachín (argentin) 6:2, 6:3, 6:1
Tiafoe (amerikai, 25.)–Bellucci (olasz) 6:3, 3:6, 6:7 (6–8), 6:4, 6:4
Misolic (osztrák)–Virtanen (finn) 4:6, 4:6, 6:3, 6:4, 6:2
Cerúndolo (argentin, 23.)–Hanfmann (német) 6:3, 6:3, 6:4
Kecmanovics (szerb)–Monteiro (brazil) 6:2, 6:1, 4:6, 7:5
Musetti (olasz, 30.)–Galán (kolumbiai) 6:3, 6:3, 7:5
Fognini (olasz)–Van de Zandschulp (holland) 6:1, 6:1, 7:5
Medvegyev (orosz, 5.)–Koepfer (német) 6:3, 6:4, 5:7, 6:3
Lajovics (szerb)–Szafiullin (orosz) 4:6, 7:5, 6:4, 6:4, 6:7 (6–8), 6:4
NŐK
Vondrousová (cseh, 5.)–Masarova (spanyol) 6:1, 6:3
Potapova (orosz)–Rahimova (orosz) 6:2, 6:3
Szamszonova (orosz, 17.)–Linette (lengyel) 6:1, 6:1
Dzsabur (tunéziai, 8.)–Vickery (amerikai) 6:3, 6:2
Swiatek (Lengyel, 1.)–Jeanjean (francia) 6:1, 6:2
Paolini (olasz, 12.)–Saville (ausztrál) 6:3, 6:4
Szamszonova (orosz, 17.)–Linette (lengyel) 6:1, 6:1
Baptiste (amerikai)–Day (amerikai) 4:6, 6:2, 6:2
Később
Pavljucsenkova (orosz, 20.)–Udvardy 6:3, 6:4
Kalinszkaja (orosz, 23.)–Burel (francia) 7:6 (7–5), 7:5
Collins (amerikai, 11.)–Dolehide (amerikai) 6:3, 6:4
Osorio (kolumbiai)–Kalinyina (ukrán) 3:6, 7:6 (7–2), 
Fernandez (kanadai, 31.)–Ponchet (francia) 6:2, 6:0
Tomova (bolgár)–Alekszandrova (orosz, 16.) 6:3, 7:6 (7–5)
Szvitolina (ukrán, 15.)–Plísková (cseh) 3:6, 6:4, 6:2
Gracheva (francia)–Szakkari (görög, 6.) 3:6, 6:4, 6:3
Parry (francia)—Ferro (francia) 3:6, 6:3, 6:3
Nosková (cseh, 27.)–Dart (angol) 7:6 (7–3), 6:4
Begu (román)–Riera (argentin) 6:2, 6:2
Pera (amerikai)–Hibino (japán) 6:2, 6:1
Andreescu (kanadai)–Sorribes (spanyol) 7:5, 6:1
Bogdan (román)–Jacquemot (francia) 6:1, 6:3
Bucsa (spanyol)–Sztarodubceva (ukrán) 6:4, 6:1
Gauff (amerikai, 3.)–Avgyejeva (orosz) 6:1, 6:1
Cocciaretto (olasz)–Haddad Maia (brazil, 13.) 3:6, 6:4, 6:1
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik