Piros Zsombor kikapott a római tenisztorna első fordulójában

2024.04.23. 16:37
Piros Zsombor két játszmában szenvedett vereséget (Fotó: Koncz Márton)
Az első helyen kiemelt Piros Zsombor két játszmában kikapott a spanyol Alejandro Moro Canastól a Rómában zajló, 75 ezer euró összdíjazású salakpályás challenger-tenisztorna nyitó fordulójában.

 

A Davis-kupa-válogatott alapembere két hete még 114. volt a világranglistán, azóta viszont címvédőként elveszítette a spliti verseny döntőjét, majd bokaproblémák miatt nem tudta megvédeni címét múlt héten a portugáliai Oeirasban, így már csak a 160. helyen áll.

A Nagy Zoltán szövetségi kapitány által edzett Piros kedden Moro Canasszal (218.) szállt szembe. Első találkozójukon jól kezdett, egy brékkel ellépett 3:0-ra, ám a folytatásban kétszer is elveszítette saját adogatójátékát, így negyven perc alatt hátrányba került.

A második szettben 2:2-ig tartották a lépést a felek, ekkor a spanyol rivális negyven-semmiről brékelt, majd a végjátékban még egyszer, így 1 óra 18 perc alatt lezárta a meccset.

TENISZ
ATP CHALLANGERTORNA (Róma)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Alejandro Moro Canas (spanyol)–Piros Zsombor (1.) 6:4, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Marozsánnal, Pirossal és egy újonccal készül a magyar csapat a Davis-kupában

Tenisz
2026.09.08. 16:25

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38